Ha valaki szociálpszichológiai kísérlet résztvevője, és arra is kérik, hogy ismerkedjen meg egy másik résztvevővel, az bátran föltehet egy dollárt arra, hogy az újdonsült barát valójában a kísérletet végzők egyike.

Valami miatt mindenkinek van oka a boldogságra. Mondjuk, van szerető párja, jó egészsége, remek gyermekei, jó állása, szívbéli barátai, érdekes hobbija, gondoskodó szülei, tető a feje fölött, tiszta ivóvize, dedikált Billy Joel-albuma, vagy éppen van mit ennie. Az idő múltával azonban, ahogy mindehhez hozzászokunk, épp mint a friss kenyér illatához, e csodás tulajdonok kitörlődnek a fejünkből. Ahogy a régi mondás tartja, csak akkor tudjuk értékelni a dolgainkat, amikor már nincsenek.

Ahhoz, amink van, igen gyorsan hozzászokunk. Egy új kocsi vagy nagyobb ház vásárlása rövid időre valóban megdobja a jó hangulatunkat, ám hamarosan megszokjuk, és örömszintünk visszasüllyed a vásárlás előtti időszak szintjére.

A boldogság a sikernek nem csupán következménye, hanem oka is.

Ha a földi mennyországról ábrándozunk, talán mosoly ül az arcunkra, de álmaink valóra váltásában ez vajmi keveset segít.

Ne aggódj akkor sem, ha két ballábad van: még mindig énekelhetsz!

Kérj csak meg valakit arra, hogy változtasson a viselkedésén - és az illető azonnal számtalan indokkal áll elő, hogy miért is kell ragaszkodnia a régi, jól bevált viselkedéséhez. Ez az attitűd talán érthető (végül is, a viselkedések szinte azonnal beleivódnak az elmédbe, és hamarosan a legjobb barátodként tekintesz rájuk), de mégis a változás legnagyobb akadályát jelenti.