Érdekes, hogy mennyire el tud vakítani egy tükör, ha nem másokat, hanem magunkat nézzük benne...

A tökéletességhez az ér a legközelebb, aki belátja a saját korlátait.

Az élet kegyes, mindenkinek meghagyja és megadja a lehetőségét, hogy saját maga fedezze fel a belső és külső világot.

A külvilág megismerésével óhatatlanul együtt jár a mások számára ismeretlen énünk átértékelése.

Nem érdemlem meg, hogy önmagamat bántsam, én, aki szántszándékkal soha senkit nem bántottam.

Az ember életének alakulása attól függ, hogy milyen hatékonyan használja ki a lehetőségeit, és mennyire fogadja el a korlátait.

A legtöbb ember nem képes felismerni saját viselkedésének disszonáns vagy kellemetlen aspektusait és következményeit, vagy emlékezni azokra.

Amikor az ember önéletrajza még jóformán üres, nem lehet tudni, hogyan alakulnak majd a dolgok. Nem lehet tudni, hogy az idő, amit most belefektetünk, valaha majd az az idő lesz, amikor keményen dolgoztunk az álmunk megvalósításáért, vagy az, amikor hülyét csináltunk magunkból.

Töltsünk néha időt magunkkal, a gondolatainkkal, miközben a világon semmi tennivalónk nem akad! Különben honnan tudnánk meg, kik is vagyunk valójában?

Az életem csupa repedés, és ezek folyton csak szélesednek, mert egyre távolodik egymástól az, akivé lenni akarok, meg a valóság.

Mintha a testem és a hangom valami módon össze lenne kötve, és amíg nem tudnak megegyezni abban, hogyan működjenek együtt, addig én sem moccanhatok.

Lehet, csak én látom így, de megítélésem szerint elképesztő idiótából épp most váltam egyértelműen zsenivé! Egyenesen és merészen beszéltem, mint egy olyan nő, akinek van önbizalma, és bátorságom jutalmául nyílt és jóleső választ nyertem.

Iszonyodott attól, hogy egy emberhez - aki csak olyan, mint ő, szóval gyarló, boldogságra vágyó s végül minden körülmények között nyomorultul elpusztuló - durva legyen, kíméletlen s tapintatlan, hogy megalázza őt önmaga előtt, hogy csak egy célzással, csak egy gondolattal is megbántsa és sokszor - legalább ezt képzelte - inkább meghalt volna, semhogy azt a hitet keltse, hogy valaki fölösleges ezen a világon s az illető, amíg elkotródik mellőle, pirulva mondogassa, "úgy látszik, terhére voltam".

Talán pontosan ez jelenti a különbséget a siker és a kudarc között. Talán túl gyenge vagyok. Túlságosan szeretem jól érezni magam ahhoz, hogy hajlandó legyek rosszul érezni magam a siker kedvéért.

Újra keresztülhúzza terveimet a sikeres önmagamról való álom és a valódi egyéniségem között felfedezhető jelentős különbség.