Amennyiben az emberek meg tudják változtatni az őket érő impulzusok mentális megjelenítését, akkor igenis képesek önuralmat gyakorolni, és viselkedésük nem válik a heves ingerek áldozatává. Képesek átalakítani s a kognitív újraértékelés révén lehűteni a csábító ingerek hatását - legalábbis időnként és bizonyos körülmények között. A kulcs a megfelelő körülmények megteremtése.

Értelmezhető, következetes és statisztikailag szignifikáns korrelációkból általános következtetéseket a népességre vonatkozóan levonhatunk ugyan, de az egyént illetően korántsem bocsátkozhatunk megbízható jóslásokba. Vegyük például a dohányzást! Sok dohányos hal meg idő előtt a dohányzás okozta megbetegedésekben. Ám egyesek - valójában nem is olyan kevesen - igen magas kort érnek meg.

A csecsemők született könyvelők: figyelemre méltó adottsággal rendelkeznek a számok megértésére, és teljesen készen állnak mértani feladványok megoldására - legalábbis amikor azt kell kiókumlálniuk, hogyan manőverezzenek a háromdimenziós térben, rejtett kincsek utáni felfedezőútjaikon.

A csecsemők felfogóképességéről szerzett ismereteink bővítésének leginkább csak az szab határt, hogy mi, felnőttek mekkora leleményességet tanúsítunk e képesség felderítésében.

A gyermekek érzelmi magatartása szüntelenül befolyásolja a gondviselőét, és fordítva, a skála egyik végén kölcsönösen örömtelibb, a másikon pedig csüggesztőbb mindennapokhoz vezetve.

Jelenlegi személyiségünk és további fejlődésünk roppant összetett koreográfiában tükrözi a genetikai és a környezeti hatások összjátékát.

Hasonlítsuk az emberi test mintegy 20 ezer génjét egy több ezer kötetes állománnyal rendelkező könyvtár összesített információmennyiségéhez! E DNS-könyvtár valamennyi könyve mondatokba rendezett szavakból áll. Ezek a DNS-mondatok a gének. Az egyes mondatok tovább szerveződnek bekezdésekké és fejezetekké. Ezek a rendkívül pontosan összehangolt és együttműködő genetikai egységek megfelelői, amelyek még magasabb szinten a könyveket, a fölött a könyvtár egyes részlegeit (a szöveteket, szerveket stb.) alkotják. És itt jön a lényeg: a könyvtárba látogató olvasó átfogó élményanyagát nem csupán a polcokon lévő könyvek összessége határozza meg. Az olvasót más és más benyomások érhetik attól függően, hogy mikor látogat el a könyvtárba, ki kíséri el, mely részlegeket keresi fel, a könyvtár mely részei tartanak nyitva vagy zárva az adott időpontban, és milyen könyveket emel le a polcokról. Egyszóval az, hogy mit olvas el az olvasó, vagyis hogy mely gének fejeződnek ki és melyek nem, a biológiai és környezeti impulzusok roppant összetett kölcsönhatásain múlik. A lehetőségek végtelenek, és a környezet hatásai nélkülözhetetlenek a folyamatban.

A génjeink befolyásolják, hogyan boldogulunk környezetünkben, a környezet viszont hatással van rá, hogy DNS-ünk mely elemei fejeződnek ki, és melyek nem. Viselkedésünkkel és azzal, hogy mennyire hatékonyan tudjuk célirányosan szabályozni a figyelmünket, magunk is alakítjuk azt a környezetet, amely végül visszahat ránk.

A hajlamaink bizonyos mértékig biológiailag meghatározottak, de hagynak mozgásteret, hogy formáljuk és megváltoztassuk őket. Az a dolgunk, hogy megtaláljuk azokat a feltételeket és mechanizmusokat, amelyek a változást lehetővé teszik.

A lehetséges kimeneteket latolgató, konstruktív gondolkodás képessége megváltoztathatja az ingerek és a külső események érzéseinkre, döntéseinkre és cselekedeteinkre gyakorolt hatását. Ez az ember nagy lehetősége, hogy átvegye az irányítást, és saját sorsának céltudatos, felelős alakítójává váljék.

Bár az önuralom nélkülözhetetlen a boldog élethez, egymagában mit sem ér: a siker motorját további erőforrások is segítenek meghajtani, olyanok, amelyek megvédenek bennünket a stressz negatív hatásaitól, és biztos alapot teremtenek a fejlődéshez és a tanuláshoz.

Az ember életének alakulása attól függ, hogy milyen hatékonyan használja ki a lehetőségeit, és mennyire fogadja el a korlátait.

Agyunk evolúciója még nem tart ott, hogy konkrétnak tekintse a távoli jövőt. A küszöbön álló félelmetes események könnyen szorongást ébresztenek bennünk, ám a távolabbi jövőt ritkán látjuk heves, élénk képekben. Rózsaszín szemüvegünk és jó közérzetet biztosító pszichológiai immunrendszerünk általában megóv minket attól, hogy a jövő miatt szorongjunk. Hajlamosak vagyunk félresöpörni a rák, az elszegényedés, a magányos öregkor vagy a betegeskedés rémképét, s ha ezek az aggodalmak mégis feltámadnak bennünk, többnyire nyomban igyekszünk elterelni róluk a figyelmünket.

Ha semmit sem tehetünk a bennünket érő stressz enyhítésére, mivel a helyzet rajtunk kívül álló erők ellenőrzése alatt áll, akkor a monitorozás jellemzően erősíti a szorongást és csak fokozza a stresszt, és inkább az eltussolás segíti elő az alkalmazkodást és az önvédelmet.

Ha az ember eltöri a lábát, az megváltoztathatatlan tény, amint erre maga is nyomban rájön, ha megpróbál ráállni. De hogy mit gondol róla, az rajta áll. Tekintheti szörnyű balesetnek, ami kikészíti, mivel csak arra tud gondolni, hogy le kell mondania a kocogásról, a kerékpározásról és még annyi minden másról, de nézhet rá úgy is, hogy váratlan lehetőséget kapott, hogy bepótolja régi elmaradásait, mondjuk, elolvasson végre pár régóta esedékes könyvet.