Estente meghalunk az ágyba,
s reggelre már mások vagyunk.
Mind változunk zokogva, vágyva
és nem találjuk - önmagunk.

Az emberek java része egyáltalán nincs tudatában annak, hogy egész életük, gondolkodásuk milyen tisztázatlan fogalmakon, önellentmondó vagy semmitmondó frázisokon, ellenőrizhetetlen érzelmi egyoldalúságokon és kényelmesen beidegzett, százszázalékos hazugságokon épül fel.

Néha nem láthatod saját magad tisztán, amíg nem nézted meg magad mások szemszögéből is.

Ismerd meg magad, Istent nem lehet;
az emberfaj az embert fejtse meg!

Az ember, ha veszekszik a feleségével, sok újat tud meg önmagáról.

A mentális készenléthez az is kell, hogy ne válaszoljak minden kritikára, észrevételre azzal, hogy jó, de. Elárulom, a jó válasz a következő: aha, elgondolkodom rajta. Ameddig valakiben nem alakul ki egyfajta önreflexió és a más vélemények befogadásának képessége, addig hárítani fog minden bírálatot. Az ilyen ember mindig csak védekezik, megpróbálja igazolni önmagát, és elmagyarázni, miért van minden úgy jól, ahogy kitalálta.

Az elmének van egy önmagát magyarázó mechanizmusa, ami előállítja azt a nagyjából folytonos érzetet, hogy ami a tudatunkban van, az cselekedeteink oka - a fenomenális akaratot - , miközben az elme sohasem ismerheti magát elég jól ahhoz, hogy képes legyen megmondani, mik cselekedeteinek az okai.

Az öneszmélet a szemlélt lelki tartalom színét megfakítja; ha szemlélem magamat dühömben, nem tudok igazán dühös lenni.

Nem merek most tükörbe nézni, mert félek, hogy annak látnám magam, aki per pillanat vagyok.

Sosem voltam oda az okos ötletekért. Én az eszetlen, meggondolatlan döntésekben hiszek, azok teszik érdekessé az életet. Márpedig az életnek muszáj érdekesnek lennie, mert csak egyszer adatik meg nekünk.

Tapintom magam. Ugyanaz?
Fej. Karok. Lábak. Mi szökött el,
hogy üres a tapintható?
magamtól mikor? ki lökött el?
Hogy kicserélt egy pillanat,
hogy lehet, hogy észre se vettem?
Mindenki így él? vagy csak én,
ily tudatlanul, meglepetten?

Az emberi szabadság egyedül abban áll, hogy az ember akaratjának öntudója, de az okokról, melyek őt tulajdonkép elhatározzák, nem tud számot adni.

Nem futhatunk el az árnyékunk elől, hiszen követ bennünket mindenhová. Ám ha mi futunk az árnyék felé, menekülni kezd előlünk.

Agyunk és ebből adódóan személyiségünk szobrászai, alapanyagai egyaránt mi vagyunk.

Nagyon kevesen hallgatunk a testünk üzeneteire, mert elveszünk a gondolatainkban. Pedig a test fantasztikus barométer: azt mutatja, hogy vagyunk, nem pedig azt, mit gondolunk arról, hogy vagyunk.