Nincs remény félelem nélkül, és nincs félelem remény nélkül.
Mindenkinek jogában áll megválasztani a személyes meggyőződését. Az ember hitét kizárólag annak alapján ítélhetjük meg, hogy milyen gyümölcs termett belőle.
Az emberi szabadság egyedül abban áll, hogy az ember akaratjának öntudója, de az okokról, melyek őt tulajdonkép elhatározzák, nem tud számot adni.
Egy bánatteli kedélyállapot megszűnik szenvedés lenni, amint tiszta és egyértelmű képet alkotunk róla.
Ne nevesd ki a világot, ne is sirasd, hanem értsd meg.
Az a legnagyobb rabszolga, aki élvezeteinek rabja, és sem meglátni, sem megcselekedni nem képes azt, ami neki hasznos.
Az emberek szabadoknak tartják magukat, mert hiszen tudatuk van akarásaikról és vágyaikról, az okokról pedig, amelyek vágyakozásra és akarásra késztetik őket, mivel nem ismerik, sejtelmük sincs.
A természetnek nincsen semmiféle maga elé tűzött célja.
Abból, amit Pál mond Péterről, sokkal inkább Pált ismerjük meg, mint Pétert.
Új ruha? Minek az? Talán más ember leszek benne? Rossz dolog, ha a zsák többet ér a húsnál, ami benne van.
A tapasztalat tehát éppoly világosan tanítja, mint az ész, hogy az emberek csakis azért hiszik magukat szabadoknak, mert cselekedeteiknek tudatában vannak ugyan, de nem ismerik az okokat, amelyek determinálják őket.