Azt hiszitek, hogy olyan könnyű megváltozni. Azt hiszitek, hogy könnyű, pedig nem az. Persze, a dolgok nem maradnak örökké ugyanolyanok: a kanapékat kicserélik, a fiúk jönnek-mennek, felfedezünk új számokat, és a testünk örökké heges marad. És ezekkel a pillanatokkal együtt folyamatosan, újra és újra változunk, a valódi énünk térül-fordul, helyzetet vált, de mindig ugyanoda, magunkhoz tér vissza, akárcsak egy táncoló ember a tánctéren. Mert te mindvégig te maradsz: gyönyörű és megsebzett, ismert és megismerhetetlen.

Nincs az az akaraterő, amely ki ne merülne egyszer. Ha mi másszuk is meg a legmagasabb hegyet mindenki közül, az még nem jelenti azt, hogy nincs olyan csúcs, amely ne fogna ki rajtunk.

Azért kedvelik annyira az emberek a "tehetség" szót, mert, amint a boldogtalanok szeretik a sorsot és a körülményeket okolni, úgy a sikertelenség nevezhető tehetséghiánynak, mások irigylésre méltó sikeressége pedig a tőlük független tehetséggel magyarázható. Könnyebb beismerni, hogy sajnos nem vagyunk tehetségesek - erről szüleink tehetnek -, mint bevallani, hogy igazság szerint mindig is lusták voltunk küzdeni.

Egy nagy mafla vagyok, akit könnyen boldoggá lehet
tenni, sőt
kreténül boldoggá szinte minden ok nélkül,
és amikor magamra hagynak, általában elégedett
vagyok.
De olyan régóta élek ebben a gyűlöletben,
és olyan gyakran voltam céltáblája,
hogy
csak az jelenti a szabadságot, a békét számomra, ha
távol
lehetek tőlük, ha máshol vagyok, mint ők, mindegy, hol...

Igazából nem tudhatod, hogy tehetséges vagy-e, mert a saját agyaddal nem mérheted fel a saját agyadat. Szóval a saját agyad észjárása nem jó arra, hogy felmérd, hogy a többi agy észjárásától mekkora a különbsége észjárásban, tehát ami az agyadnak az alapállapot, az nem tudja megállapítani, hogy az alapállapota hol áll a többi agy alapállapotához képest. Az agyad te vagy. Nem gondolkodhatsz az agyadról. Kivéve, ha agybiológus vagy.

Vannak percek, amikor az ember szeretne elsüllyedni, kibújni a bőréből, a világ végére szaladni önmaga elől.

Néha megrészegítenek a fejemben cikázó gondolatok, és túl türelmetlen vagyok, hogy rendbe szedjem őket.

Aki nem tud a saját tetteivel együtt élni, az mások tetteivel sem fog tudni.

Ha a jóga gyakorlása csupán jótékony fizikai hatásokat biztosítana, már akkor is teljes joggal kaphatna helyet életünkben. Végső lényegét tekintve azonban a jóga sokkal több, mint fizikai kondíciójavító módszer. Ez a kiegyensúlyozott élet tudománya, út a teljes emberi potenciál felismeréséhez.

Miben mérjük manapság saját magunk értékét? Abban, hogy hány lájkot kap egy bejegyzés, hány ismerőst halmozunk fel, vagy hány retweetet zsebelünk be? Ismerjük egyáltalán a saját gondolatainkat, mielőtt közzétesszük őket az interneten, és hagyjuk, hogy mások eldöntsék, mennyit érnek?

Ha kiposztolnám egy fa képét, amit láttam kidőlni az erdőben, de senki sem lájkolná, vajon megkérdőjeleződne bennem, hogy valóban kidőlt-e?

Az ember ritkán talál mélységet magában akkor, amikor direkt keresi. A mélység abban rejlik, hogy tudunk-e másoktól tanulni, meg a körülöttünk lévő dolgokból.

Nem lehet mindig fent lenni, bizony, vannak szakadékok. De ha az embernek van egy egészséges önértékelése, pontosan tudja: ha a topon van, sok mindent túlértékelnek, túl könnyen megbocsátanak neki. Aztán eljön az idő, amikor az embert alulértékelik: ezt ugyanúgy nem szabad elhinni.

A színész rengeteg figyelmeztetést kap a szerepeitől arról, milyennek nem szabad lennie. Észreveszem, hogy én is ugyanazokat a rossz mondatokat használom az életemben, amiket a szereplő, ezért legközelebb már nem fogom elővenni őket. Persze ez nem azt jelenti, hogy a pályánk végén csupa tisztaság leszünk, mert minden rosszat kiszorítottak belőlünk a szerepek. De kapunk lehetőségeket, figyelmeztetéseket, hogy az életünk bizonyos hülyeségeit el tudjuk kerülni.

Valahogy a kövér ember nem is tartja magát kövérnek. Az agya úgy működik, mint az óceáneffektus: télen fűt, nyáron hűt. Amikor kövér vagy, akkor vékonyabbnak hiszed magad. Mikor lefogysz, még kövérnek hiszed magad. A tested változásánál valahogy mindig később jön az öntudat. A belső kép mindig késik egy kicsit a külsőhöz képest. Óriási a torzulás a képzelt és a valós kinézetet illetően.