Az ember a tudományra rendszerint felfedezésként, a művészetre az emberi szellem találmányaként gondol, de a matematika egy "harmadik világ", és valamilyen rejtélyes módon mindkettő egyszerre.

A motorozás összefügg a propriocepcióval: a gép folyamatosan követi a pilóta mozgását és testtartását, aminek következtében ember és motor valósággal eggyé olvad. Megbonthatatlan egységgé válnak, éppen úgy, mint amikor lovagol az ember. Egy autó sosem képes ennyire az ember részévé válni.

Ahogy az ember öregszik, az évek egymásba folynak.

A gondolataimat az írás folyamata által, írás közben fedezem fel.

Néha megrészegítenek a fejemben cikázó gondolatok, és túl türelmetlen vagyok, hogy rendbe szedjem őket.

Az embernek éppúgy szüksége van hideg fejre és józanságra, mint kreatív időszakokra.

A neurológusok, talán sokkal inkább, mint más specialisták, megannyi tragikus esettel találkoznak - gyógyíthatatlan, könyörtelen, gyötrelmes betegségekben szenvedő emberekkel. Hogy az orvos ne azonosuljon túlságosan a páciensével, az együttérzés, szimpátia és bajtársiasság mellett szükség van egyfajta távolságtartásra is.

Nincs is édesebb élmény annál, mint amikor az embert a biztos halál torkából mentik meg.

Ha régi barátok találkoznak, fennáll a veszélye, hogy csak a múltról fognak beszélgetni.

A levelek kincset érnek: megvédenek a memória és a fantázia tévedéseivel szemben.

Az én generációm már a végét járja, és minden halállal úgy érzem, mintha egy darabot téptek volna ki belőlem. Soha többé nem lesz senki hozzánk hasonló, miután eltűntünk, de persze soha nem lesz senki máshoz hasonló sem. Az elhunyt embereket nem lehet helyettesíteni. Az általuk hagyott űr betöltetlen marad, hisz minden ember sorsa - genetikai és neurális sorsa -, hogy egyedi személy legyen, a saját úját kövesse, a saját életét élje, és a saját halálával fejezze be életét.

A megszerzett tapasztalatok további boncolgatásának legfőbb eszköze az írás.

Ahogy elismerjük a bajok létezését, összejátszunk velük, szemet hunyunk felettük, mohón magunkhoz öleljük a betegséget és a szenvedést, önmagunkat döntve romba test és lélek szörnyű bűnében: nem csupán tétlen szemlélői, de aktív részesei vagyunk önmagunk lerombolásának; nem csupán álldogálunk az omló ház alatt, de mi rogyasztjuk magunkra a tetőt; és nem csupán kivégeztetünk, de hóhérok is vagyunk, mégpedig önmagunk hóhérai.