Legjobban magunknak tudunk hazudni.

Az események olykor úgy követik egymást, mint a sorba állított dominók: az első feldönti a másodikat, az a harmadikat és így tovább.

Az ember minden adományért megfizet egyszer. Talán azért teremti az Isten az embert először gyereknek, aki alig látszik ki a földből, mert tudja, hogy sokat kell esnie és a térdét felhorzsolnia, amíg rájön erre az egyszerű igazságra. Megfizetünk azért, amit elértünk: és csak az a miénk, amiért megfizetünk. És amit megszerzünk, az előbb vagy utóbb visszaüt ránk.

Éjjelente, amikor leoltjuk a lámpákat és lefekszem, még mindig meg kell bizonyosodnom arról, hogy a lábam a takaró alatt van-e. Már nem vagyok gyerek, de… nem tudok úgy elaludni, hogy a lábam kilóg a takaró alól. Mert ha egyszer egy hideg kéz kinyúlna az ágy alól és megragadná a bokámat, felsikoltanék. Igen, olyat sikítanék, hogy még a holtak is felébrednének. Ilyesmi természetesen nem történik, ezt mindannyian tudjuk. (…) Az ágyam alatt rejtőző lény, aki arra vár, hogy elkapja a bokámat, az sem valóságos. Jól tudom ezt, és azt is, hogy ha elég óvatos vagyok, és a takaró alatt tartom a lábam, sosem lesz képes megfogni a bokámat.

Ha megpróbálod a világot a válladon cipelni, először is beleroppan a hátad, aztán beleroppan a lelked is.

Aki titkot őriz, rendszerint keveset s rosszul alszik.

A mesékben épp az a legnagyszerűbb, hogy az idő, ha épp semmi különös nem történik, csak úgy szalad. A való életben sosem ilyen egyszerű az ügy, s valószínű, hogy jól van így.

Vannak dolgok, amiket inkább ne firtasson az ember.

És amúgy is: amit nem tudsz, az nem bánthat. Nem így van? Ha az ember átsétál egy sötét szobán, aminek egy mély lyuk van a közepén, s csak néhány centivel kerüli el a lyukat, nem kell tudnia, hogy kis híján belezuhant. Nem kell félni. Különösen, ha nem ég a lámpa.

A félelem sárga fogú szörny, amelyet a haragvó Isten azért bocsát a földre, hogy felfalja az óvatlanokat és az alkalmatlanokat.

Amikor a túlélés a tét, amikor már csak arról van szó, mi mozgatja, élteti az embert, akkor hirtelen végletesen egyszerűvé válik minden. Az ember vagy életben marad, vagy elpusztul.

Van, amit az ember nem is akar elmondani. Nem azért, mert szégyelli. Csak mert néha jobb - és másokkal szemben is kíméletesebb - megőrizni a látszatot.

Rohadtul törékeny dolog a világ, törékenyebb, mint a tarkabarkára mázolt, belül üres húsvéti tojás.

Nem könnyű az élet, ha nem alkalmazkodunk.

Mindketten tudták, hogy szabad ajtókat nyitogatni... csak nem szabad túl mélyre nézni mögöttük. Mert gonosz dolgok lapulnak ott, ugrásra készen.