Amikor az ember életben próbál maradni, csak azt látja, amit látnia kell; a többi a kerítés mögött marad.

Az élet több annál, mint hogy a fájdalmat kerülgessük.

Előbb-utóbb visszatér minden, amiről azt hiszed, hogy magad mögött hagytad. Legyen jó vagy rossz, visszatér.

Amikor a baj elér egy bizonyos szintet, már nem lehet javítani vagy változtatni rajta, mert egyre csak rosszabb lesz minden.

Az igazság az, hogy az élet egyszerre tervszerű és véletlenszerű, noha nem egyenlő mértékben.

Isten mindig azzal büntet minket, amit nem tudunk elképzelni.

Az embernek egyszerűen nincs hatalma a dolgok fölött, amelyeket elkövetett, nem teheti meg nem történtté őket.

Az élet kerék, egyetlen ember sem képes sokáig fölül maradni rajta. És végül mindig ugyanarra a helyre fordul vissza.

Ha az ember bocsánatot kér, elsimulnak a dolgok. Így működik a világ.

Valójában soha senki nem tudja, hol érnek véget a dolgok, vagy véget érnek-e egyáltalán.

Ha valaki, akit szeretünk, hirtelen meghal, az nagy fekete lyukat éget a szívünk közepébe. E lyuk betömésének leghatásosabb módja, ha elfogadjuk, hogy az illetőt valami ostoba balszerencse érte. Még jobb, ha el tudjuk hinni - talán csak egy kis időre -, hogy valaki vagy valami megfogható a felelős. Ez kisebbíti a lyukat.

Aki megérzi a szelet, ne szélfogót építsen, hanem szélmalmot.

Egy emberi élet - különösen, ha hosszú - események millióiból tevődik össze; tulajdonképpen egy hatalmas faliszőnyeg, amelybe rengetegféle mintát szőnek.

A szeretet, ami számít, a törődés... mindig sóvárgunk, és sosem kapjuk meg, amit akarunk. Lehet, hogy csak ennyit viszünk magunkkal, amikor kilépünk az életből és belépünk a halálba. Sovány vigasz, de még ez is jobb a semminél.

Ha az univerzum kerekei léteznek valóban, a jó mindig kárpótol a rosszért - de sajnos a jó dolgok is lehetnek szörnyűek.