Olykor arra bukkanunk rá, amit nem is kerestünk.
Nincsenek véletlenek, csak találkozások vannak.
A véletlen ott történik, ahol a számításaink nem válnak be.
A véletlen nem ismer lehetetlent!
Attól, hogy egyik dolog után történik a másik, nem biztos, hogy a másiknak az egyik az okozója.
A véletlen a Jóisten művészneve.
Ha keresünk valamit, sose találjuk meg. Akkor találjuk meg, amikor nem keressük.
Tíz balesetből kilenc emberi hiba, tévedés következménye. Nem vagyunk tökéletesek, mindig lesznek balesetek. A lényeg, azt hiszem, az, hogy minden lehetséges következményét fontolóra vegyük annak, amit tenni készülünk, így ha esetleg rosszra fordulnak a dolgok, könnyebb kézben tartani a helyzetet.
A szerencsével ugyanis úgy áll a dolog, hogy udvarolni kell neki. Meg kell győzni, el kell csábítani; és csak lassan lehet becserkészni, nehogy gyanút fogjon. Annyira törékeny és szeszélyes, hogy minden apróság számíthat. Az is, hogy mit vesz fel az ember. Hogy az utca melyik oldalán megy, hogy milyen dalt fütyül útközben, vagy hogy az ablakon kinézve mennyi madarat lát meg.
A visszajelzés, a visszacsatolás nem elsősorban a kritika, de minden emberi tevékenység értékének alapja: ez ad kontextust, irányt, motivációt a cselekvéseinknek, nem véletlen, hogy ez a pedagógia egyik legfontosabb része is.
A véletlen ellen nem lehet küzdeni.
Élj úgy, mintha léteznének véletlenek, hogy éber maradhass!
A véletlenbe való belebotlás meglepetést kelt. A világegyetem hatalmas, és ha eléggé ráhangolódtunk a megdöbbentően valószínűtlen felbukkanására, akkor rá is fogunk akadni. A valószínűtlen dolgok sokszor megtörténnek.
Az "egy a millióhoz" kétségtelenül meg fog történni, a megfelelő gyakoriságnál nem sűrűbben és nem is ritkábban, de az meglepetés lehet, hogy éppen velünk történjék meg.
Az emberek azért hisznek Istenben, mert a világ nagyon bonyolult, és azt hiszik, hogy olyan bonyolult dolog, mint egy repülőmókus, vagy az emberi szem, vagy egy agy, nem következhetett be véletlenül. Logikusan kellene gondolkozniuk, mert ha logikusan gondolkoznának, akkor belátnák, hogy csak azért tehetik fel ezt a kérdést, mert ők már bekövetkeztek. Több milliárd olyan bolygó létezik, amelyeken nincs élet, de azokon a bolygókon senki sincsen, akinek agya van hozzá, hogy ezt felfoghassa. Olyan, mintha az egész világ pénzt dobálna fel, mert akkor valaki előbb-utóbb eléri, hogy sorozatban 5698-szor kijöjjön neki a fej, és akkor azt gondolná, hogy milyen különleges. Pedig nem az, mert rajta kívül milliók vannak, akiknek nem jött ki az 5698 fej. A földön véletlenségből jelent meg az élet. De ez egy nagyon különleges véletlen.