A családi kapcsolatokat mindig érdemes ápolni, amint a jó társaságot is helyénvaló keresni.

Az ősz a hangulatok kiapadhatatlan forrásaként hat az érzékeny lélekre, és minden olvasásra érdemes költőt megihletett, hogy néhány mélabús sorban megörökítse.

Mikor házasemberek elkezdik hajtogatni nekem: "te is másképp beszélsz majd, ha nős leszel", erre csak annyit mondhatok: "én bizony nem"; mire megint csak az a felelet: "de mennyire!", és ezzel aztán vége is.

Készen állok, hajlok arra a bolondságra, hogy megnősüljek. Megkérem én a kezét bárkinek tizenöt és harminc között. Egy kis szépség, egy kedves mosoly, néhány hízelgő megjegyzés a tengerészetre, ennyi nekem elég is, s elveszett ember vagyok. Mi kell még egy tengerésznek, aki nem forgolódott annyit hölgyek között, hogy túlságos igényekkel lépjen fel?

A betegápolás nem a férfi dolga, nem az ő területe. A beteg gyerek mindig az anyjáé, hiszen az anyai érzés diktálja így!

Ha az ember egy bizonyos körből átkerül egy másikba, még ha az csak három mérföldnyire van is, többnyire teljesen másfajta társalgás, nézetek és eszmevilág közepébe csöppen!

Csinos nő, csavaros eszű és kizökkenthetetlenül kellemes modorú, s mindez messzemenően veszedelmesebb, mint a szép arc és alak puszta vonzereje!

Mennyire kéznél vannak az érvek, hogy helyeseljük, amit amúgy is szeretnénk!

Illendőségi látogatásra igen ajánlatos mindig egy gyermeket is elvinni, hogy megfelelő beszédtárggyal szolgáljon!

Aki csak kevéssé szenved, legyen büszke és bátor, amennyire kedve tartja, álljon ellene a sértéseknek, dacoljon, vagy fizessen rosszal a rosszért... én nem tehetem. Én érzek...

Ó, mi könnyű annak, akinek bánata nincs; mily könnyen beszél az önuralomról!

Ahol az elme talán vonakodik meggyőződni, mindig talál tápot kételyeinek!

Sosem akarok senkit megsérteni, de oly ostobán tartózkodó vagyok, hogy gyakran nemtörődömnek látszom, amikor csak velem született félszegségem tartóztat. Gyakran gondoltam el: a természet bizonnyal arra szánt, hogy alantas társaságban leljem kedvem, oly kevéssé érzem magam kellemesen előkelő idegenek között!

Az ifjú elme elfogultságában van valami nagyon szeretetreméltó, és az ember valósággal megsajnálja, amikor már az általános vélemény elfogadására hajlik.

Minden szellemeskedő közhelytől iszonyodom; s ezek közül is a leggyűlöletesebb, hogy "kiveti a hálóját", meg "szíveket tipor". Célzatuk durva és alantas; s ha valaha még elmés mondásnak számítottak is, eredetiségüket réges-rég kikezdte az idő.