Nem szabad mindjárt azt képzelnünk, hogy szándékosan bántott meg bennünket. Egy csupa élet fiatalembertől nem várhatjuk, hogy mindig óvatos legyen és körültekintő. Az embert gyakran csak a hiúsága téveszti meg.
Akik várnak valamire, nem jól mérik az időt; minden perc ötnek érződik.
Ha két fiatal a fejébe veszi, hogy összeházasodik, biztosak lehetnek abban, hogy kitartással elérik céljukat, legyenek bármilyen szegények, bármilyen meggondolatlanok, s legyen mégoly valószínűtlen, hogy éppen egymásra van szükségük a tökéletes boldogsághoz.
Egy szép vagyonnal rendelkező, nőtlen férfi nem lehet meg feleség nélkül. Ez mindenki szerint alapvető igazság. Ez az igazság oly rendíthetetlenül él a vidéki családok gondolkodásában, hogy amint effajta legényember érkezik a környékükre, máris úgy tekintenek rá, mint valamelyikük lányának jogos tulajdonára, függetlenül attól, hogy a szóban forgó úr milyen érzéseket táplál és miféle nézeteket vall.
Olyan lassan jött rám ez a szerelem, hogy azt sem tudom, mikor kezdődött.
Vigyázz, hogyan ajándékozod el a szívedet.
Ha habozik igent mondani, mondjon bátran nemet.
Senki sem büszke arra, amibe beleszületett.
Maga még sohasem érezte, milyen öröm és dicsőség, ha valamire ráhibázunk?
Akárhol vagy, légy mindig elégedett, kivált odahaza, hiszen ott kell töltened időd javarészét.
Ez a kifejezés, hogy "fülig szerelmes" annyira elcsépelt, annyira határozatlan és bizonytalan, hogy már alig jelent valamit. Éppoly gyakran alkalmazzák a félórás ismeretségekből származó érzésekre, mint a komoly, mély vonzalomra.
A nő a tulajdon tetszésére cicomázza magát. Nincs férfi, aki ezért jobban csodálná, asszony, aki jobban szeretné.
Egyetlen férfi sem ütközik meg azon, ha egy másik férfi szemet vet szerelme tárgyára. Egyedül a nő viselkedése képes ezt égető kínná változtatni.
Biztos vagyok benne, hogy senki nem vágyik annyira soraidra, mint én, és kétlem, hogy volna bárki is, aki nálam jobban megérdemli őket.
Nemigen van az arcnak olyan hibája, amelyet el ne feledtethetne az emberrel a megnyerő modor.