Ne törődj a téged ért támadásokkal, és ne is válaszolj rájuk; egy idő után maguktól abbamaradnak.
A türelmetlen horgász sosem fog igazán nagy halat, mert kirántja a horgot, amikor az úszó az első kis rángásra épphogy bukdácsolni kezd. Nincsenek ahhoz idegei, hogy megvárja, amíg az igazán nagy hal ráharap a horogra. A nagy hal azért lesz nagy, mert okosabb és óvatosabb, mint a többi, melyeket már süldőként kifogtak.
A buszt nem lehet siettetni, ezt elárulhatom. Az ember felszáll és tűr.
Mindig azoknak nehezebb a dolguk, akik várnak.
Az igaz művész nem ír gyorsan, hacsak hangulata nem így kívánja, és csupán elvétve képes nagy mennyiségben alkotni. Nem tud leszerződni olyasmire, hogy adott határidőre ennyi meg ennyi szót leszállít, hanem természetes tempójában, megfontoltan, nem ritkán kifejezetten lassan, s mindig lelkiállapotától meghatározottan ír; kihasználja a kedvező alkalmakat, ám egyetlen mondatot sem vet papírra, amit fáradt elmével vagy kényszerből formálna meg.
Ha kocsira szállsz,
ne bánd, ha más előtted lép fel,
nem késel le semmiről;
de a tülekedésben
a békességről lekésel.
Csak nyugalomban lelsz a csodák végtelenjére.
Vegyük fel a természet tempóját: a titka a türelem.
Amíg fiatal vagy, addig mindent akarsz, azonnal. Ha veszítesz, utána rögtön pályára akarsz lépni, hogy ne égessen a kudarc, hogy azonnal ki tudd törölni az emlékét. Ez a hozzáállás téves. A revanshoz ugyanis idő kell.
Rendkí­vüli türelemre van szükség kivárni a méltó feladatokat, ha nincs mód változtatásra. S aztán csak elérkezik a nagy lehetőség, s akkor megvilágosodik a várakozás értelme.
Az élet olyan fordulatokat tud venni, amilyeneket el sem tudunk képzelni. Falak omlanak le, népek szabadulnak fel. Csak ki kell várni.
A dolgok sokszor maguktól is rendbe jönnek, ha az ember időt hagy nekik.
Ha ez ember cselekvésre noszogat valakit, akkor azután se fanyalogjon az illető első óriási ötletén, ha az fenekestül forgatja föl az ő virtuális világát.
A legutoljára szirmot bontó virágok állják legjobban az őszi fagyokat.
Előbb csak fújjuk a kását, majd aztán kanalazzuk.