A bánat eredete a vágy.

Egy hegedűt hall olykor éjfelen.
A vágyak régi, régi hegedűje
Zokog kísértetes keservesen
A múltba és a búba elmerülve.

Vágynak olyan az illata, mint a nyári barack - de szinte csak tudat alatt érezni -, és két árnyékot vet: egy feketét éles kontúrral, meg egy áttetszőt, amely örökké vibrál, mint hőségben a levegő.

Testének melege felolvasztja a belülről támasztó jégcsapokat, és olvadok, olvadok, olvadok, szempillám hevesen csapkod, míg egyszer csak elnehezül, és a szemem becsukódik, és hangtalan könnyek csorognak le az arcomon, és úgy döntök, hogy az egyetlen dolog, amibe bele akarok fagyni, az ölelő teste.

Akinek az elméje mentes a vágytól, azt egy isten sem teheti nyomorulttá. És megfordítva, akinek az elméjében vágy lakozik, azt a világegyetem összes istene sem szabadíthatja meg a szenvedéstől.

Az erény habozás nélkül ugrik a kútba, ha nincs más kiútja.

Csak a gyönyör tudja felnyitni a szerelmesek szemét.

Azok, akik a szemérmet nem tettetik, még a gyönyörök csúcspontján is féken tartják magukat, magának pedig csak a gyönyör árnyéka jut. Ezeknek nem adatott meg ismerni az odaadás teljességét, a vágyaknak azt az eksztázisát, amikor a kéj önnön tüzében tisztul meg.

Maga ismer engem, s tudja, hogy ha nagyon kívánok valamit, akkor játszva győzök az akadályokon, de azt még maga sem tudja, mennyire fölizzítja a vágyak hőfokát a magány.

A vágyak nem azonosak a kívánságokkal. A kívánságban van akarat, tett és tudás; amit az ember valóban kíván, azt meg is teszi. Ha valamire vágyunk, de nem tesszük meg mindazt, amire a vágy teljesüléséhez szükség lenne, ez azt jelenti, hogy noha vágyunk rá, valójában nem kívánjuk a dolgot. Az igazi kívánságok tehát mindig teljesülnek, mégis rendszerint olyan közérzettel élünk, mintha minden a vágyaink ellenére történne.

A férfi és nő barátságában talán épp az a legcsodálatosabb, hogy időnként a korlátok ledőlhetnek.

A kor nem hervaszthatja, sem szokás
Nem emészti sok arcát. Jóllakatja
Más nő a vágyat ám ő jön, s teremt
Új éhet ott, hol bételít.

Erősen magamhoz szorítom. A részévé akarok válni. Nem csak benne lenni, hanem mindenhol, körülötte. Azt akarom, hogy nyíljanak meg a bordáink, találkozzon a szívünk, olvadjon össze. Hogy a sejtjeink élő fonatként tekeredjenek egymás köré.

Maga a vágy fontosabb, mint a vágy tárgya.

Férfimámor: így nevezték tizenhetedik századunkban, s mily találón, a kedvest.