Az életnek is vannak állomásai, mint a vasútnak. Csak épp hogy a vasúton tudjuk, melyik a végső állomás, ahol kiszállunk. Az élet nagy útján azonban mindig azt gondoljuk végső állomásnak, amelyik csak forduló. Kezünkben nincs sem az irányzó-kerék, sem a vészfék, mely a tébolyult vonatot megállíthatná.

Nem a halál szörnyű, hanem a temetés. A halál nem szerencsétlenség. Csak szomorúság azoknak, akik a Földön maradtak még s egy kedves valakijöktől látatlan időre el kell búcsúzniok.

Voltaképpen addig élünk, amíg érdeklődünk. Amíg akarunk valamit. Ameddig óhajtások rezegnek bennünk. Világból való kifelé haladásunk jele, ha már a szemünk nyugodtra fordul. Ha már az akaratunk nem néz a távolba. Ha már az óhajtásaink nem óhajtanak. A nagy tűz vége felé csak már alacsony kis néma lángocskákkal ég.

Lásd a hajnalcsillag is sokadmagával él a mindenség határtalan terében. De ő maga mégis egy közöttük s a maga külön pályáján halad. Az ember is örökkön különvalónak érzi magát.

A halál azért oly iszonyú a szívünknek, mert egy halhatatlannak érzett valakinknek a semmibe törését látjuk csupán. A ház összeomlott: szemünknek bizonyossága, hogy aki benne volt, nem kerül többé elő. De hát a szem csak fotografáló szerszám: hideget, meleget, ízt, illatot, szellősusogást se fog fel a lencséje - hát mért éppen a lélek láthatatlanságán esik kétségbe a szemünk?!

Az emberi test minden egyes élete megismétli a milliónyi évek során való fejlődést, az őssejttől a mai emberformáig. Mint ahogy a béka, a pillangó és minden egyéb állat teste is megismétli. Hát aztán az ember mostani teste volna a végső pont? A végtelenségben nem lehet semmi véges. A mozgás örök, tehát a fejlődés is örök.

Akármilyen viaszból is a gyertya, a láng a fő. Testileg akármilyen vegyülék is az ember, a test nem a lélek.

Nem szoktam hazudni. Ha varangyos béka esik ki valaki szájából, nem utálom úgy, mint akinek hazug szó jön a szájából.

Csak két arasznyi az út, s megtalálod Istent: két arasznyira a homlokodtól lefelé balra...

Az élet főkincse nem az egészség, hanem a lélek tisztasága és csendessége.

A teljes élet a családos élet: a fészek. Akinek nincs családja, csak fél életet él: mindholtáig hiányzik neki valami.

A szerelem színes, kápráztató szivárvány egyik szívtől a másikig. Vagy mondjuk: láthatatlan, de igen-igen élvezetes táplálék, amelynek első falatja meg van cukrozva, az utolsó falatja pedig meg van mérgezve.

Az élet küzdelmeihez kemény nyak kell. Aki giliszta módjára csúszkál az emberek között, minduntalan rátaposnak.

A rosszkedvű ember megmérgezi a levegőt jelenlétével. Fuss tőle. S minden olyan helyről, ahol rosszkedvűek élnek. Minek lakjunk siralomházban, ha nem vagyunk elítéltek.

Akinek a nyakát soha nem ölelte át kisgyermeki kéz, akinek sohse mondta gyermeki ajk: apám; aki soha nem remegett a halál árnyékában egy gyermekért, aki soha nem borult lelkében Isten elé a gyermek megmaradásáért hálából, az olyan ember töredéket kapott az érzések világából.