Minél fejlettebb lélek valaki, annál kevésbé keresi a maga boldogulását mások boldogulásának a rovására.

Mindig különös nekem, mikor valakiről azt mondják: Elcsábította ezt meg ezt az asszonyt. Olyan, mintha azt mondanák valakiről, hogy: - Úszni tanította ezt meg ezt a halat...

A legdurvább embernek a bőre is érzi a hideget és a meleget, a szúrást és a balzsamot. A lélek épp ily érzékeny a hideg, meleg, szúrás és a balzsam iránt a legdurvább emberben is.

Aki történelmet olvas, mindig a sorok közt olvasson.

A magányosan élő ember már csak azért sem lehet embergyűlölő, mert ahol nincs csont, ott csontot rágni nem lehet.

Ellensége mindenkinek akad. Ez természeti törvény. Az ember akaratát az ellenállás, a küzdelem acélozza. Mindazonáltal valahányszor fuj valaki reánk, vessünk számot magunkkal, hogy valamely cselekedetünk-e az oka? Ha rosszat tettünk, engeszteljük meg. Ha nem lehet, tegyünk iránta annyi jót, amennyi tőlünk telik.

Minden cselekedetünk egy-egy felelet erre a kérdésre: Ki vagyok én? Minél szokatlanabb a cselekedet, annál erősebb a felelet.

Micsoda gondolatból alkothatta Isten a virágot? Hiszen ha csak bezöldíteni akarta a földet, csupa fűvel is bezöldíthette volna. De mennyi szép virágot vegyített a fű közé! A pirinkó nefelejcstől mind a rózsáig mennyi ezer és ezerféle alakú és színű virág nyílik mindenütt, ahol emberi láb nem tapossa el! A rózsa talán mégis a legszebb. De a liliom meg csupa rejtelem. Honnan veszi a liliom azt a csodás tisztaságú fehérségét? A földből? A föld fekete. És miért szeret elrejtőzötten élni? Ha útfélre ültetik, soványka marad, fejletlen. Ha félreültetik a kert zugába, nemes, szép formában magasra növekedik. Levele szélesebb, zöldebb, virága nagyobb. Miért? És nappal zárva van az illata. Mintha titkolná a keble kincseit. Közel kell hajolni hozzá, közeles-közel, hogy valamit érezhessünk a leheletéből. Ám éjjel, sötétben, a csillagok csöndességében ébren van az az egy virág. A fehérsége szinte fénylik a sötétben, és édes-finom illattal árasztja el a kertet. Mért titkolódzik nappal? Miért illatozik éjjelen? Mért fehérebb? illatosabb más virágoknál?

Minden más lelki veszedelemmel szembeszállhatsz, tülekedhetsz, harcolhatsz vele, csak a nő az, amelytől futni kell.

- A nő testibb teremtmény a férfiúnál.
- De hát ez is csak testbe foglalt lélek?
- Az. De mégsem olyan tisztult, mint a férfi. Figyeld meg a gondolkodásukat, s megösmered őket. Emlékezzél rá, hogy anyád mire vigyázott jobban: a testedre, vagy a lelkedre? Minden anya meg van elégedve, ha a gyermeke egészséges. Hogy lélekben egészséges-e, lélekben növekedő-e, erkölcsben, tanulásban jó úton jár-e, az anyáknak az mellékes valami.

A testi javakba merült ember nem érzi az én-t. Sose mondja: "Én boldog vagyok. Nekem gyönyörűség az életem." Az én el van benne homályosodva, mint a gyémánt a szemétre került gyűrűben. Azért szenvedünk tehát akaratlanul vagy akarva, hogy a lelkünk tisztuljon, erősödjön.

"Az élet élet" - de mi az élet? Az-e, hogy az ember potroha puffadtáig egyen? Borban fetrengjen? Az-e, hogy eleven asszonyhússal rakja tele a házát? Vagy az, hogy részeg kedvvel nagyokat rikoltsunk? Káromoljuk Istent azzal a nyelvvel, amelyet ő ajándékozott? Vagy az az élet, hogy gyűjtsünk hitvány kincseket, ménest, gulyát, házat, pénzt, földeket? Vajon ha egy nap behunyod a szemed, mit viszel magaddal a ménesedből, gulyádból? Még csak egy gombot se vihetsz magaddal a másvilágra!

Nem csoda az, hogy a melledben a szünetlen dobogó valami van? Nem csoda-e az, hogy a belső részed mozog, mint valami malom? Nem csoda-e, hogy a tested legfinomabb része kemény csontgolyóba van foglalva, a szívedet, tüdődet meg csontkosár födi? Honnan származtál? A semmiből? A véletlenből? Hogyan van, hogy véletlenül a fejeden van a két szemed, és nem a hónod alatt? S honnan van, hogy éppen a szájadban van a nyelved, amellyel megízleled, hogy a testednek mi hasznos, mi ártalmas?

Minél nehezebb a megterhelésed, annál több az érdemed az örök életre.

Hogy égi ember lehess itt a földön, először is engedelmességet kell fogadnod. Mert, látod, csak az engedelmes ember vezethető. Éppúgy, mint az engedelmes állat. Ha a lovat a maga eszére bocsátjuk, nem halad jó úton. A barátoknál is mindig az okosabbnak engedelmeskedünk. Azért is állunk össze egy szerzetbe, mert tudjuk, hogy nincs olyan okos ember, akinél még okosabb ne találkozna: az okosabb vezeti, világosítja a kevésbé okosat. Ezért nagy törvény itt az engedelmesség.