Az ajak lehet néma. A szív nem. És a szív is megárad olykor, mint a Duna vize. És olyankor kiönt.

Egy elsárgult falevelet sodor lábad elé a szél. Eltaposod? Vagy felveszed? Az én szívem az a sárga falevél.

A sors megtréfálja olykor a legbölcsebb embert is!

A szenvedés virága az égő dicsőségben bontja ki a bimbaját.

Nekem minden földi királynál kedvesebb az én tövissel koronázott királyom. Attól engem el nem tántorít se kérés, se fenyegetés.

Nehéz okosnak lenni, amikor nagyon kell. Többnyire akkor vagyunk a legostobábbak, mikor arról van szó, hogy most légy okos, Domokos!

Az országot néha jobban megvédi az imádság, mint a fegyverek.

A farkas a fogával ragadja meg az embert, az oroszlán a körmével; az ördög az asszony szemével. De a vadállat, az csak a testét emészti el az embernek. Az asszony a lelkét.

Ördögnek fonala a szó: abból fon kötelet, hogy elránthassa a keresztény lelket.

Isten ám szenvedéssel nemesíti az embert, ha megfeledkezik emberi voltáról.

Bűn-e az, amit nem érez bűnnek valaki?

A hitvány kis bogár is minden fűbe kapaszkodik elveszendő életében!

Mi egyéb is az imádság, ha nem levél: a Földről az Égbe. Istenhez, Jézushoz, Máriához, szentekhez. Elmondjuk a levélben a bajunkat, és könyörgünk válaszért. Csak éppen hogy nem szóbeli válaszért.

A gyerek az öröm, a reménység. Gyönge testében van valami világi; ártatlan lelkében van valami égi; egész kedves valója olyan nékünk, mint a tavaszi vetés: ígéret és gyönyörűség.

Nagy szenvedést átélt ember új szívet kap Istentől.