Nem kell megismételni azt a rosszat, amiről azt gondolod, hogy újra jön. Nem kell újra jönnie. Lehet csúnyán születni, és szépen meghalni.

Szükség van egy igazi kapcsolatra, amiben tudod, hogy nem fognak megszégyeníteni, nem fognak bántani. Biztonságot kell érezni, bizalmat, de mélyen. Akkor megengedheted magadnak, hogy visszamenjél oda, ahol bántottak, vagy ahol olyan élményeid voltak, amik veszedelmesek voltak számodra.

Nincsenek tolvajok, nincsenek skizofrének. Csak mi, emberek vagyunk.

A vágy nagyon fura dolog. Szerintem senki nem tudja, honnan jön vagy mi az, de még az egysejtű organizmusoknak is van vágyuk. Tehát az élet valahogyan egyenlő a vággyal.

Ha élsz, akkor van mit keresned.

Az emberi gonoszság az, hogy abban a pillanatban, amint észreveszünk egy különbséget, máris megkérdezzük, melyik jobb és melyik rosszabb. Ez hülyeség. Ez lehet az emberi faj vége, talán pont emiatt fogunk kihalni. Mert ha észrevesszük, hogy egy kicsit más az, akit úgy címkézünk, cigány, akkor azonnal azt mondjuk, hogy ő rosszabb, mint mi vagyunk. Ők meg azt mondják, mi vagyunk rosszabbak, mint ők. És akkor harcolhatunk vég nélkül, fehérek a feketék ellen, nők a férfiak ellen.

A bizonyosság csak egy hangtónus. Az életben nincs bizonyosság.

Annyira ijesztő rájönni, hogy senki sem tud semmit, hogy örülünk, ha valaki eljátssza, hogy ő tudja. Mert akkor gyerekek maradhatunk, és életünk végéig azt hallucináljuk, hogy még vannak felnőttek. Akkor nekem nem kell tudni semmit, majd a felnőtt tudja, majd a pszichiáter tudja, majd a professzor tudja, majd a tanár tudja.

Az is egy hülyeség, amikor valaki végre valahára kiböki, mit akar, én meg megcsinálom, és akkor azt mondja, nem ér, mert csak azért csináltam meg, mert mondta. Azt mondja, úgy kellene megcsinálnom, hogy neki ne is kelljen mondani. Mintha ki tudnám találni a gondolatát! Hát akkor kész, vége, elszégyellem magam, és menekülök. Vége a kapcsolatunknak.

Minden gyerek őszinte egy darabig, amíg meg nem tanulja, hogy bajba kerülhet miatta. Mi tanítjuk meg hazudni a gyerekeket, mi tanítjuk meg arra, nehogy kibökjék, mit akarnak. Egyszerűen: megszégyenítjük őket azért, amit kimondanak. Te vaníliafagylaltot akarsz? Most? Hát hülye vagy? Ennyi, kész. A lényeg nem az, hogy a gyerek valami mást akar, és meg kell tanulnia, hogy este kilenckor nem szabad vaníliafagylaltot kérni, hanem az, hogy megtanulja: minden szívéből eredő vágyat el kell dugni.

Minden gyerek őszinte és spontán. Az a pillanat, amikor a gyerek mondani akar valamit, és megállítja magát, a legtragikusabb egy ember életében. Onnantól már vigyáz, már tudja, hogy büntetik őt azért, mert igazat mond. Azontúl már azt mondja, amit a másik akar, nem azt, ami belőle jön.

Nagyon kell vigyázni, hogy az ember mit mond. Főleg önmagának, nem csak másoknak. Elsősorban magamnak ígérek. Te csak onnan tudod, hogy ígérek neked valamit, hogy elmondom neked, mit ígértem magamnak. Ha csak neked ígérem meg, de magamnak nem, abból nem sok jó származik.

A vágyaink hierarchiába vannak szervezve. Vannak fontos vágyak, kevésbé fontosak, és egyáltalán nem fontosak. Erre a hierarchiára nagyon kell vigyázni. Ha teljesítek egy magas szintű vágyat, és elhanyagolok egy kevésbé fontosat, akkor semmi baj. Felelős vagyok, minden rendben. De ha egy fontos vágyat elhanyagolok, mert egy kevésbé fontos vágyat teljesítek, azt hanyagságnak hívják.

Akkor van vége a terápiának, ha a páciens el tudja mondani az élettörténetét úgy, hogy az már nem zaklatja fel. Ő már nem sír, de mindenki más zokog, aki hallja. Egyek vagyunk, nem igazságos, hogy ő cipelje azt a sok fájdalmat egyedül.

Szerintem semmilyen érv nem szól amellett, hogy az ember az értelmét vagy az eszét használja ahelyett, hogy az érzelmeit használná. Úgy gondolom, hogy ha egy ember hülyén gondolkodik, az hülye az érzelmeiben is. Néha pedig az érzelem sokkal mélyebb intelligenciától származik, mint az értelem.