Ha egy reggel az ember felébred, és észreveszi, hogy a szívéből eltűnt a düh, eltűnt a sérelem, akkor szerintem hálás lehet. Akkor a világmindenség megengedte, hogy megbocsásson.

Amikor becsapnak vagy megcsalnak, az mindig meglepetés, rettenetes meglepetés. Mert azután az ember azt hiszi, hogy mindenfajta előzmény nélkül, bármikor megtörténhet a legrosszabb. A derült égből jöhet egy villámcsapás.

Ha őrültnek, pszichotikusnak vagy skizofrénnek adod ki magad, biztos, hogy senki sem számíthat rád, senki sem akarhat tőled semmit. Ez nagyon okos reakció a zsarnokságra. Ha őrült vagy, akkor nem tudsz engedelmeskedni; ha őrült vagy, akkor szabad vagy. De nagy árat kell fizetni ezért a szabadságért, mert telepumpálnak mindenféle mérgekkel, rosszul bánnak veled, semmit sem határozhatsz meg, mások döntenek helyetted, és a legtöbbször nem szeretettel kezelnek. Szóval, én magam biztosan soha nem választanám ezt az utat.

Abban a pillanatban, amikor az ember el meri ismerni egy valódi vágyát, már van miért élnie.

Vigyázni kell, mit határoz el az ember, mert ha kiugrik a huszadikról, akkor a tizediknél már túl késő meggondolni.

Az egyik legracionálisabb hozzáállás az élethez az, hogy elfogadjuk mindazt, ami adott, és nem vesztegetünk időt arra, hogy másképp is lehetne.

Én olyan pesszimista vagyok, hogy ha a legrosszabb nem következik be, akkor boldognak érzem magam. Az optimisták gyakran szenvednek, mert ők állandóan csalódnak. Engem viszont mindennap nagyon pozitív meglepetések érnek.

Azért ismétlünk valamit, mert még ha rettenetes is, de ismerős. Az ismeretlen jó veszélyesebb, mint az ismerős rossz.

Minden szokás - akár tudod, hogy az, akár nem - megszüntetése kemény munka. Ha tudod is, hogy az, aligha tudsz vele megküzdeni. Viszont, ha már rájöttél, és észreveszed, amikor csinálod, akkor meg tudod állítani. Ez nem egyszerű feladat. El lehet képzelni úgy, hogy van egy útelágazás. Az a szokásom, hogy mindig jobbra megyek. Mivel tudom az utat, olyan gyorsan megyek, hogy nem is látom meg a választás lehetőségét. Nem veszem észre, hogy le lehet térni a főútról, és akkor más úton, talán a magam útján mehetek. Az első dolog, hogy az embernek le kell lassulnia, ha ki akar lépni egy szokásból. Lassan és figyelmesen kell mennem ahhoz, hogy észrevegyem az útelágazást, amit korábban nem is láttam. Persze, minden sejt a testemben arra akar menni, amerre addig ment. Keményen meg kell küzdenem magammal, hogy arra menjek, amerre még sosem jártam. Ha egyszer másfelé megyek, mint általában, akkor másodszorra kicsit könnyebb, harmadszorra pedig még könnyebb lesz. És ha úgy akarom, ez lehet az új szokásom.

Mindannyian hajlamosak és nyitottak vagyunk a hipnózisra, nincs olyan közöttünk, akit szülei ne formáltak volna szuggesztiókkal. Akivel rosszul bánnak, azt hiszi, rossz. Akivel jól, jónak hiszi magát. Anyánk arca az első tükör, ahogy ő néz ránk, azzá válunk.

Nem lehet egy szenvedő embert megérteni a környezetétől függetlenül. A mai orvostudomány gyakran nem csak a környezet szerepét, de magát az embert is elhanyagolja.

A szeretet nem azonnal eredményes, a kapcsolatok kialakítása időbe telik, nem lehet hirtelen bizalmat teremteni.

A test és a lélek teljes különválasztása nem működik, sem a pszichiátriában, sem az orvoslás más területén. Nemcsak a pszichiátereknél, hanem másfajta orvosoknál is gyakran tapasztalható a pszichofóbia - csak nehogy kapcsolatba kelljen kerülni a "beteg" vagy önmagunk lényével, pszichéjével!

Az idő a magyar egészségügyben is igen fontos dolog. Az orvosoknak nagyon kevés van belőle, a páciensekkel viszont úgy bánnak, mintha nekik az idő nem lenne tényező.

A hosszú távú hatékonyság titka az, ha van idő - az egészségügyben, a pszichiátriában, a munkahelyi közösségben, a párkapcsolatban, a családban, a politikában stb. - látszólag haszontalan, nem hatékony dolgokra. Ha van időnk egymásra, hatékony lesz a kapcsolatunk, a munkánk, a segítésünk, a politikánk.