Aki megszületik, arra van ítélve, hogy szabad. Egy ember nem lehet nem szabad, de akkora a felelősség megölelni és észben tartani a szabadságunkat, hogy úgy csinálunk, mintha nem lennénk szabadok. Menekülünk a szabadságunktól.

Egyszerűen el kell határozni, hogy az iránytű, amivel kijelöljük, hogy merre menjünk, az ne a félelem legyen. Ne kelljen már menekülni. El kell kezdeni az iránytűt a vággyal összekötni! Azt csinálom, amit akarok, és nem tart vissza a félelem.

A pénz nem boldogít, de megengedi, hogy azt csináld, amit akarsz, és ne csináld azt, amit nem akarsz. Az ember akkor lesz boldogtalan, ha azt kell csinálnia, amit nem akar, és nem tudja azt csinálni, amit akar. Ez a hatalomnélküliség. Nekem nem kell hatalom magam fölött, vagy más fölött, ahhoz kell hatalom, hogy senki ne mondja meg, mit csináljak és mit ne.

Évekbe telik, amíg az ember rájön, hogy tulajdonképpen mi is a vágya, évekbe telik, amíg kibogozza az igazságot az elvárások, a programok, az utánzások tömegei közül. Teréz anya mondta, hogy a legjobb ima, ha az ember a szíve csendjére hallgat.

Arra rájönni, hogy a másik annyira másik, hogy soha a büdös életben nem fogom megismerni, nagyon megrázó felfedezés.

Túl nagy a zaj, túl sok a vágy, ami körülvesz minket. Ahol éppen vagyunk, akivel élünk, a család, a munkahely, elárasztanak minket idegen vágyakkal. Az egész olyan, mint egy trójai ló, amivel nem kívánt vágyakat csempésznek az életünkbe. Nagyon nehéz dolog ez, hiszen a szeretőd, a gyereked, a férjed vágya gyakran erősebb, fontosabb, mint a tied.

Néha azt gondolom a szeretetről, hogy az 0 vagy 1, tehát nem lehet egy kicsit szeretni vagy nem lehet rosszul szeretni: vagy szeret, vagy nem.

Aki nem dolgozik, az az életnek a felét nem tudja élvezni.

A szeretet nem kíván semmit. Még azt sem, hogy viszontszeressenek.

A szeretet egyik alapvetése az, hogy tudnálak bántani, de nem foglak.

Az ember éppen olyan mélyen fél az élettől és a szeretettől, mint a haláltól. Legtöbben attól rettegnek, hogy elfogadják; szeretik őket. A szeretetben ugyanis nincs kontroll. Ha egyszer átadjuk magunkat neki, onnantól minden attól függ, hogy a másik szeret-e.

Előbb magunkra kell vigyáznunk, utána másokra! A sorrend fontos, előbb én, utána a többiek. Ha a sorrend megfordul, az ember soha nem talál rá a boldogságra.

Hatalmas bátorság kell ahhoz, hogy megmondjuk, felvállaljuk, ami belül van. Legtöbbször inkább azt mutatjuk, amire a másik/mások vágynak, amit elvárnak tőlünk. Sőt egy idő után elkezdünk arra vágyni, és azt hisszük, hogy a másik vágya a mi vágyunk is. Ez vegytiszta őrület, hiszen még egy egysejtű organizmus is jobban tudja, hogy mit akar: a fényt keresi, mert tudja, neki arra van szüksége. Az ember számára vajon miért olyan nehéz felvállalni, ami neki jó, ami az ő saját vágya?

Az érdek nélküli szeretet lehet feltétel nélküli. A szerepek, a maszkok nem tudják szeretni egymást. Csak azt szeretheted, akit ismersz, és csak azt ismerheted igazán, akit szeretsz. Akitől félsz, az nem szeret igazán, ha szeretne, akkor nem félnél tőle. A szeretet és a bizalom egy tőről fakad.

Ha önmagadat mutatod, akkor téged látlak, ha valamilyen jelmez, álarc mögé bújsz, akkor azt fogom látni. Minden jelmez és álarc jó, de ha felteszed, akkor nem szabad panaszkodnod és a másik embert okolnod, hogy nem lát be mögé. Álarcot teszek fel, és aztán sírok, hogy senki nem akarja leszaggatni rólam.