Ahhoz, hogy hatékonyan változtassak az életemen, a kapcsolataimon, a környezetemen, tisztában kell lennem a valósággal, tiszteletben kell tartanom, el kell fogadnom úgy, ahogy van.

Az, aki csak akar akarni - igazából nem akar.

Az egyetlen dolog, ami biztos, az a halál. Az időpontja nem biztos. Nem tudhatod sem a sajátodét, sem azokét, akiket szeretsz. Ezek tudatában fel kell tenni a kérdést: hogyan éljek? Az én magamnak adott válaszom erre az, hogy ha valamit csinálni akarok, azt MOST csináljam, ha valamit mondani akarok neked, azt MOST mondjam, mert tíz perc múlva már lehet, hogy egyikünk nincs itt.

Ha túl nagy feladat az, amit meg kell tennem önmagamhoz képest, akkor szorongok. Ha túl kevés, akkor unatkozom. A flow a szorongás és az unalom között az a pici út, ahol se nem szorongok, se nem unatkozom - ez a boldogság.

Megfigyeltem, hogy a legtöbb ember, aki terápiába jön hozzám, megszégyenülten ül velem szemben. Mélységesen szégyelli magát. Márpedig ez azt jelenti, hogy nem fog megváltozni. Miért? Mert ha azt gondolom magamról, hogy "én ilyen és ilyen vagyok", akkor tutira nem fog történni semmi. így nem lehet megváltozni. Hiába kérdezgeti bárki is, miért nem csinálsz valamit másként. Persze, hogy így szól a válasz: "Nem, nem, én ilyen vagyok."

A benned lévő automatikus szokásmintázatoknak az égvilágon semmilyen jó hatásuk nincs rád. Teljesen automatikusak, csak arról szólnak, hogy megtanultad, és folyton alkalmazod őket. Ha meg akarsz szabadulni tőlük, le kell lassítanod a tempót, fel kell ismerned őket, szembe kell menned velük. Fel kell szabadítanod magad ezektől a teljességgel önműködő, vírusszerű szokásoktól, amelyek javarészt elkerülő tanulással ivódtak beléd.

Nem a többieket kell leállítani, hanem mindig a legkisebbet kell megvédeni.

Sokan még felnőttként is rádöbbenünk, nem tudjuk, hogyan védjük meg magunkat, mert soha senki nem védett meg minket. Ezért egy szülőnek vagy egy tanárnak szívvel-lélekkel meg kell védenie a fiatalabbat, vagy azt, akit mások bántanak.

Az egyetlen pozitív dolog, amit el lehet mondani a válás gyerekekre gyakorolt hatásairól, az, hogy szerintem semmivel sem jobb, ha a szülők csak a gyerekek miatt nem válnak el. A gyerekek pontosan tudják, mi zajlik körülöttük.

Tudod, milyenek a gyerekek. Mindig azt hiszik, hogy ami rossz, arról ők tehetnek. Azt gondolják, ha rosszul érzik magukat, akkor rosszak.

A szeretethez idő kell. Aligha lehet rövid etapokban szeretni a gyereket, együtt kell lenni vele.

Én úgy tartom, hogy semmilyen tapasztalatot nem tudsz átadni a gyerekeidnek. Ha érdekli őket, akkor mesélhetsz nekik történeteket, de én úgy tapasztaltam, ez csak nagyon ritkán esik meg. Határozottan úgy vélem, mindannyian a saját tapasztalatainkból tanulunk. A legtöbb, amit egy szülő tehet, hogy bátorítja a gyerekeit, szerezzenek élményeket, és éljenek veszélyes életet. Ha az ember nem él veszélyes életet, akkor unatkozik. Szerintem a legtöbbet a saját tapasztalatokból lehet tanulni, és a szülők dolga az, hogy betöltsék a biztonsági háló szerepét.

Láttam már négyujjú fafaragót, de olyat még nem, akinek az apja mondta volna meg, hogyan kell faragni.

Szerintem remek, ha a gyerek jobban viselkedik idegenek társaságában, mint otthon. Ez azt jelenti, hogy otthon önmaga lehet.

Sose mondj el semmit ezerszer egy gyereknek! Inkább ne mondj semmit, és leld örömödet benne úgy, ahogy van! Éppen ez a szeretet egyik legegyszerűbb meghatározása: örülni a másiknak úgy, ahogy ő van.