Szerintem egy csomóféle kárt okozunk azzal a felkiáltással, hogy "mindezt a gyermekem érdekében teszem". Szerintem inkább magadért tegyél meg dolgokat! Azért, hogy túléld a szülőséget.
A szülőség márpedig nem egy állás. Egyszerűen csak egy másik emberi lénnyel laksz együtt, szereted őt, harcolsz magadért, és igyekszel foglalkozni a saját dolgaiddal is.
A bántalmazó általában azt érezteti az áldozatával, hogy túlságosan nagy ügyet csinál a dologból.
Ha valaki megszégyenítette vagy megalázta őt, azt azonnal elrendezném azzal az illetővel, és addig mennék, amíg a bántó viselkedés abba nem marad. Ha kellene, kivenném a gyereket az iskolából, ha kellene, másik városba költöznék, ha kellene, akkor másik országba. Bármit megtennék, hogy megvédjem a gyerekeimet.
Legyen olyan a kapcsolatod a gyerekeddel, hogy egyáltalán beszéljen róla, mi történik vele. Ez az első lépés.
Egy másik dolog, ami a szégyenhez kapcsolódik: a bosszú. Ha valaki megszégyenít engem, akkor bosszút akarok állni.
Aki bűntudatot érez amiatt, amit tesz, könnyen meg tud változni. Az, aki szégyelli magát, örök életében szégyenkezni fog, és ugyanúgy folytatja tovább, amit csinál.
Ha csupán némi bűntudatot érzel, mert valami rosszat csináltál, nem kell mást tenned, csak változtatni egy kicsit.
Igenis fel lehet nevelni úgy egy gyermeket, hogy soha nem szégyenítjük meg. Ugyanakkor, elsősorban Kelet-Európában, meg a Balkánon, az egész kultúra, az iskolarendszer azon alapul, hogy megszégyenítik és megalázzák a gyerekeket.
Én úgy látom, a pillanat, amikor egy gyerek elgondolkodik azon, mit mondjon egy felnőttnek, tragikus pillanat.
Amint tudatosítod magadban, hogy vannak bizonyos automatikus szokásaid, nagyon kemény munkával le tudod állítani ezeket a szinte számítógépes vírus jellegű működéseket.
A felébredés egyetlen módja, hogy először tudatosuljon bennünk: bizonyos dolgokat automatikusan csinálunk. Észre kell vennünk az automatikus szokásmintázatainkat, amelyek a szívünkből-lelkünkből jövő válaszreakciókat helyettesítik.
Alapvetően kétféle tanulás létezik. Megtanulunk cselekedni, és megtanulunk elkerülni dolgokat.
Több kutatás kimutatta már, hogy sejtnyi korunk óta emlékszünk mindenre, ami velünk történt.
Az anyaméhben lenni egyfajta ígéret, hogy az anya mindig ott lesz velünk a külvilágban is. Ha nincs ott, akkor az embert csúnyán elcsábították és cserbenhagyták. Ez a megtévesztés akkor kezdődik, ha az anya figyelme bármilyen okból elvonódik a gyerekről - és itt most nem vádolok senkit, egyszerűen így zajlik. Ha az anya nem tud odafigyelni a gyerekére, akkor a gyerek úgy érzi, elcsábították és átverték. Ígéretet kapott, amelyet nem teljesítettek.