Nincs alkudozás. Nincs irányítás. Egyszerűen megadja magát, és elfogadja, hogy az, akit szeretett, többé már nem része a jövőjének, és ez ellen nem tehetett semmit.

Akármit tenne, akármit tett velem, ellenem, nem bírom, dehogy bírom én őt gyűlölni. Ahhoz, hogy gyűlölhessem, ki kellene vakarni magamból ennek a most múlt két hónapnak minden legapróbb lenyomatát, aminek akármilyen közvetlenül, vagy akármilyen áttételesen is köze van őhozzá. Kimarni a memóriámból minden képet, minden szót, minden neszt, ami őt jelenti, lenyúzni az ujjaimról, a tenyeremről, az egész testemről minden bőrfelületet, amiben őrá emlékeznek a tapintó idegvégződések, kiégetni az orrom szaglósejtjeiből a gyöngyvirágködöt, a bőre páráját, a nyelvemből a konok receptorokat, ne mérgezzenek egyre a nyála ízével.

Megfordulni, megmarkolni a két vállát, reccsenjen a csontja, kiáltson kínjában, torzuljon el a szép szomorú arca, rokkanjon meg rémületében... Fájdalmat okozni neki, hogy attól törjön meg, fogja föl, értse meg, nem mehet el.

Amikor egy párkapcsolat nem működik és vége lesz, akkor nagyon sok ember ahelyett, hogy elkezdene önmagában vizsgálódni, hogy mi az, ami nem stimmel, inkább villámgyorsan keres egy akármilyen másikat, csak hogy elfelejtse, hogy mi az, amiből éppen kijött. Vagyis ott van az illető ember, belerokkanva valamibe, bizonytalanul, és mégsem önmagával kezd foglalkozni, hogy miért nem jött össze... Ez persze nem azt jelenti, hogy ilyenkor el kellene kezdeni sírdogálni, és sajnálni kéne magát, mint azt sokan teszik ilyenkor, hanem őszintén szembe kell nézni mindazzal, ami fáj. És ha egyedül nem megy, akkor segítséget kér.

Úgy sajnálom, hogy mindennek vége miköztünk, és már soha többé nem fogunk találkozni. De ugye azért szép emlékünk maradt egymásról? Nekem mindig te maradsz az egyetlen fiú, akit tulajdonképpen szerettem, de én biztos nem sokat jelentettem a számodra.

Majd megtanulom ezt is. Megtanulom, hogyan kell élni nélküled, amikor már veled is éltem.

A legnagyobb összeillés is széteshet egyetlen szívdobbanásnyi idő alatt.

Amikor a férfi fejében először fordul meg a szakítás vagy válás gondolata, már el is hagyta az asszonyt. Akkor is, ha mellette marad.

Nem érdekel, mit gondolsz, most a fájdalom vakít el,
Mert utálom, ha valaki játszik a szívemmel,
Add vissza nekem, ez a játszma véget ért!

Nem magától értetődő, hogy el kell hagynunk életünk párját - még akkor sem, ha már régóta gondok vannak közöttünk. Mindenekelőtt az a gondolat rettenti el ettől a lépéstől a legtöbb embert, hogy utána egyedül marad. Gyakran a harmadikkal való kapcsolat adja meg azt a szükséges lökést ahhoz, hogy elszánja magát erre a lépésre. Sokan a legnehezebb, de a legjobb döntésnek tartják életükben - az elválási szakaszban jelentkező minden probléma és nehézség ellenére.

Ha vége van, akkor egyszerűen szólj, hogy vége, és kész. Vagy hogy most már el akarsz menni. Nem kell az ajtót bevágnod magad után. Csöndesen is becsukhatod.

Az ember beleszeret egy férfiba, és hozzámegy, megszokja az összes bogarait, és szép kényelmesen letelepszik - és aztán fogja magát és felrúgja az egészet, hogy elölről kezdje! Kész őrültség!

A geometria szerint a párhuzamos vonalak csak a végtelenben találkoznak. Látja, mi is ilyen párhuzamos vonalak vagyunk. Azt hiszem, már csak a végtelenben fogunk találkozni.

Ha akarjuk, ha nem, az elengedés az élet része.

Persze, ha jól meggondolom, épp azért is lemondhat az ember egy szerelemről, mert nagyon szép volt, és érintetlenül akarja az emlékét megőrizni, mielőtt a szépség unalomba vagy valami még rosszabba torkollna.