Menni vagy maradni?
A szívem mindig visszahúz.
Csak élni kéne hagyni,
de országomban lettem túsz.
Menni vagy maradni?
Kérlek, légy, ki visszahúz!
Én szeretnék maradni,
de nem bírok el ennyi súlyt.
Szerelemmel múlik az idő, idővel a szerelem.
Úgy látszik, tényleg igaz, nekem is ez lett a végzetem.
Én nem akartam, hogy ez legyen, kérlek, ne haragudj érte,
Az érzéseim irányítani nem tudom, a szívem lépett félre.
Rólad álmodtam, de ez mit se számít már,
Én bújtam hozzád, és te nem taszítottál.
De szívem megtorpant, hisz összedőlt a vár,
Mert a valóságban mindig meg van szabva egy határ.
Forgolódom éjjel, hiszen nem vigyázol már rám,
Rémálmoktól szenvedek, üvöltésre áll a szám,
De hang nem jön ki a torkomon, egy némafilm a látszat,
Szívem megtörték sokan, így velem már senki sem játszhat.
Minden egyes könnycseppedben ott leszek még veled,
És bár szomorú a dalom, mégis szívből küldöm neked,
Hogy legyen valami, miben megőrizheted emlékemet,
Még akkor is, ha már régen összetépted fényképemet.
Régen nem hittem volna, hogy elmúlhat ez a szerelem,
De mégis megtörtént, sajnos, most az érzéseim keresem,
Miket érted éreztem egykor, neked adtam az életem,
És hittem, ha majd nem leszel, többé én sem létezem.
Ha arcomra nézel, üvölt róla a fájdalom,
Mert akit szeretek, soha többé nem láthatom.
Lelkemen áthatol egy érzés és átkarol a magány,
Kivel örökké együtt leszel, nem én vagyok az a lány.
Elképzeltem egy világot, melynek részese voltál,
Aki benne vár engem, az nem te vagy most már.
Neked adtam a szívem, de te eldobtál magadtól,
Legbelül rég féltem minden egyes szavadtól.
Gyűlölöm, ha jössz, mert gyűlölöm, hogy itt hagysz!
Gyűlölöm, ha hozzám szólsz, gyűlölöm, ha hallgatsz!
Gyűlölök már mindent, gyűlölöm, hogy így van!
Gyűlölöm, hogy a szívben mindig más van, mint az agyban!
Küzdök az érzések ellen, küzdök magam ellen,
Nem tudom, mit tegyek, visszatért a régi énem.
Megint tilosba léptem, bolyongok, mint egy szellem,
Nem bírom tovább, arcomon végigfolyik könnyem.
Miért gondolok rád? Miért érzem azt, hogy kellesz?
Mikor legbelül tudom, hogy ebből megint baj lesz.
Nem érdekel, mit gondolsz, most a fájdalom vakít el,
Mert utálom, ha valaki játszik a szívemmel,
Add vissza nekem, ez a játszma véget ért!
Zene nélkül nincs élet, engem is az éltet,
Nem számít, hogy mosolyra vagy sírásra késztet.
A zene éltet, olykor írásra késztet,
Megértet az emberekkel, mára tény lett,
Hogy szükség van rá, bárhol és bármikor,
Ha felvidít valaki, vagy ha a földbe tipor.
Ellök magától, lehetek bárhol,
Bármi is történt, ő engem vádol.
Hisz kését szívembe szúrja újra,
Majd útnak indul, dalát dúdolva.
Kézen fogva egy másik lánnyal,
Az enyém a mélyben, az ő lelke szárnyal.
Nem szóltam semmit, ha más lánnyal láttalak,
Míg vele beszéltél, én türelmesen vártalak,
Mégis én lettem a rossz, féltékenykedő alak,
Ha úgy akarod, ebben a hitben meg is hagylak.