Öt állomása van a bánatnak. Mindannyiunknál máshogy néz ki, de mindig öt fázis van. Tagadás. Harag. Alkudozás. Kétségbeesés. Elfogadás.

Nem nehéz gonoszságot találni ebben a világban. Valamiért a gonoszt mindig könnyebb elképzelni, mint a jót.

A szomorúság nemes dolog. Egy férfi esetében ugyan kissé patetikus, de mégis nemes, hiszen nem szomorít el engem.

A jó mindenkor elkésve jön, mindig későn készül el, amikor az ember már örülni sem tud neki istenigazában.

Mit szeretek oly nagyon, hogy tíz körmöm
ennyire az élet husába vágom?!...
...Én úgy hiszem, hogy azt a Valakit,
aki lehettem volna e világon...

A szomorúság nagy erő. Messzebbről látsz mindent, mintha vándorlás közben csúcsra értél volna. A dolgok sejtelmesebbek, egyszerűbbek és igazabbak lesznek ebben a nemes ködben és gyöngyszín derengésben. Egyszerre emberebbnek érzed magad. Mintha zenét hallanál dallam nélkül. A világ szomorú is.

Ki nem volt soha még

úgy szívből szomorú,

nem tudja, mi a boldogság.

Kit bánat sosem ért,

ki rosszat alig élt,

jó sorsát az olyan

miért venné komolyan?

Szerelmemet nem
viszonozta az élet
- barátok lettünk.

Rossz helyre születtem, nyilvánvalóan rosszkor, penetráns csillagzat alatt! Hogy utálom a sorsomat! Úgy tudnám őt képen köpni!

Azt képzeljük, a hajunknál fogva ki bírjuk rángatni magunkat a boldogtalanságból! Pedig mindössze arra vagyunk képesek, hogy ide-oda tologassuk a különféle nyomorúságainkat!

Ha elgondolkozunk rajta, megértjük, miért vagyunk itt a földön, lelkünkbe világít esendő, halandó mivoltunk szomorú tragédiája.

Szeretsz gondolni?
- én attól majdnem mindig
szomorú leszek!

Öreg korban dönteni kell, mit kezdjünk a magányossággal. Talán helyesebb egyedül magányosnak lenni, mint társaságban.

Melly boldogtalan
az, akinek bármely bilincsei
boldogtalan módon oldóznak el!

Mindnyájunkban van valami, ami azt akarja, hogy boldogtalanok legyünk. Képzeletbeli problémáinkból emiatt gyakran valódi probléma lesz. Valódi problémáinkat pedig erősen eltúlozzuk miatta.