Hogy szép volt, azt sosem vettem észre. Azért sírok, mert amikor fölém borulva rám vetette pillantását, láttam, hogyan tükröződik szemének mélyén az én szépségem.

Vannak könnyek, amelyekkel, miután másokat becsaptunk, becsapjuk saját magunkat is.

Emberség és jóság csak szavak
S a meghatott,
A megrémült világ nincs sehol
S fáj, hogy vagyok
S fáj, hogy nem lehetek büszke arra,
Hogy ember vagyok.

Szeretném, ha egyszer az lehetnék,
Ami leginkább lenni akarok.
Ha egyszer azt mondaná valaki:
Megsajnáltam a bánatodat,
Hitetlenségedet, háborgásodat,
S neked adom, mi legdrágább neked:
A sorsodat, az önéletedet.
Neked adom a teremtésedet.

S nem fog borulni le rám senki se sírva,
Ha majd távozom az örök-néma sírba.

Le kell szállni a szenvedés legmélyére, felfedezni a szenvedés különös adományait, hogy az ember rádöbbenhessen önnön korlátlanságának adományára, arra, amiért érdemes élni.

Ha egyvalamit megtanult ebből az egészből, az az volt, hogy milyen könnyű elveszíteni valamit, amiről azt hitte, hogy örökké az övé lesz.

Daltalan éjjel
bánatomat altatom.
Könnyet fúj a szél.

A halottnak nincs mit veszítenie, és akinek nincs mit veszítenie, az túljutott a kétségbeesésen egy szinte már boldogságnak nevezhető állapotba.

Nem volt erőm újra átérezni azt a megmagyarázhatatlan rettenetet, amelyet a hiánya és a tudat idézett elő bennem, hogy végérvényesen elveszítettem. Tudtam, hogy egyszer, hónapokkal, évekkel később még visszatér hozzám, s hogy örökre emlékezni fogok az érintésére, a mozdulataira, a szavaira, amelyek nem hozzám tartoztak, és amelyekre valószínűleg nem is voltam méltó.

Nem az az ijesztő, hogy egyedül maradok, hanem az, hogy nélküle! Ha nincs mellettem, nélküle az a bonyolult biológiai folyamat, ami tulajdonképpen az életem, csak hamisított létezés. Üres, abszolút tartalmatlan látszat.

Nincs leverőbb, mint amikor egy kedvetlen ember elkedvetlenedik.

Teli voltunk élettel,
Szabad volt a szívünk,
És én úgy hittem,
Sose kell félnünk.
Hova lett a boldogság?
Hova a sok álom?
És ami nincsen már,
miért kell,
hogy fájjon?

A könnytelen bánat befelé vérzik.

Talán nem is létezhet öröm ezen a bolygón anélkül, hogy vele egyenlő mértékű fájdalom ne szülessen a kiegyensúlyozásához egy ismeretlen mérlegen.