Az ember semmit nem visel el olyan nehezen, mint a szánalmat, különösen ha megérdemli.

Tudom, milyen érzés könyörögni a fényért, hogy maradjon, és árasszon el, ugyanakkor végignézni, ahogy kisétál az ajtón.

Ó, milyen elviselhetetlen a boldog ember némelykor!

Soha senki nem hiszi, hogy történhet valami rossz, amíg meg nem történik.

Sérelmünkön nem tudjuk egykönnyen túltenni magunkat, szívünk mélyén pedig pontosan tudjuk, hogy kettőnk dolga addig nem fog rendbejönni, ameddig tudomást nem veszünk a közénk tolakodott problémáról.

Van, aki boldognak tűnik. Ők egyszerűen nem gondolnak bele a dolgokba. Mások terveket szőnek: lesz egy férjem, házam, két gyerekem, egy hétvégi házam. És amíg ezzel vannak elfoglalva, olyanok, mint a bika, aki a torreádort üldözi: ösztönösen cselekszenek, csak mennek a fejük után, anélkül, hogy látnák, hol van a cél. Megszerzik az autójukat, talán még Ferrarijuk is lesz, és azt hiszik, ez az élet értelme. Soha nem teszik fel a kérdést maguknak. De a szemükben látom, hogy szomorúak, és még csak nem is tudnak róla.

Én annyit sírtam már, ó, de unom!
Kimarta szívem a könny,
Mint vén, erezett, rossz régi rezet
Zöld rozsda, lusta közöny.

Most, hogy több időm volt gondolkodni, túl sokat is töprengtem. Olyan voltam, akár a kutya, amely a sebeit nyalogatja, hogy megtisztítsa, de csak még nagyobb bajt csinál.

Az elkövetkező időkben minden egyforma és unalmas volt. Azok a dolgok, amelyek eddig jelentettek valamit, elvesztették jelentőségüket, noha ott voltak még, akár testen a sebek, amelyek nyomán a bőr alatt kemény daganatok támadnak.

Még fiatal vagyok, annyira igazságtalan, hogy belezavarjon bármi is az én tiszta és világos életembe! Nem akarok tapasztalt lenni, nem akarok elfásulni, elhasználódni, megöregedni. Ki ment meg engem?

Legvégül senki,
Nevenincs leszek:
ezer szemem sír,
ezer meg nevet.

Ollyá lettem, mintha már földön se járnék.

Sírok én is, siratgatom
Boldogságom; hiába,
Nem fog az már újra nyílni,
Mint a jázmin virága.
Ha látnátok, mikor könnyem
Az arcomon lepereg,
Tudom, hogy megsajnálnátok,
Gonosz nyelvű emberek.

Hol a boldogság mostanában?
Barátságos meleg szobában.

Hallotta már a "vérző szívű" kifejezést. Eddig szóvirágnak tartotta, nem testi állapotnak. Ám most izomlázra emlékeztető, tompa sajgást érzett a mellkasában, és minden szívdobbanás fájt.