Járj át, akár a virradat,
szobát a kék derengés,
hass át, rezegtess, mintha tört
pohárban kélne csengés...

Fátyolfelhős a csönd: magasan ég a nyár még!
Csak úszom céltalan, magányos, néma árnyék...
Testemnek hány öröm, hány szebb halál adós, ó?
S a lét se több... Csupasz... Lelkemre száradó só!

Gyűlöld magad, de írj. Csak írj.
Tiszteld a szellem káoszát,
hallgasd a semmi hangjain
sikoltozó harmóniát...

S a csendesség tengerpartján hevertünk
szép súlytalan homokszemek felett

Amit
jól szeretsz, maradandó lészen. Amit
jól szeretsz, való örökséged.

Legvégül senki,
Nevenincs leszek:
ezer szemem sír,
ezer meg nevet.