Két szív suhan... S történjen bármi;
oly szép: nem remélni, de várni...
A száj ég, a szem szöge nedves...

Egy szál mimóza... Te is egy szál vagy:
egyetlen, az élethez nekem...
Reáfűződtél a szivemre, nyakamra
s ragyogsz az életemen...

Ó, országok országa: női test!
Nincs rajtad út, mely vinne egyenest.

Én feléd nézek két szememmel
s a szájam zárt, mert titka van.
S feléd lengetem két kezemmel
a szívem, amely nyitva van.

Nincsen szemed: felnézni rám!
nem vagy szeretőm, sem arám.

Manapság már ritkák a szerelmi hőstettek. A mai lovag a hölgy kesztyűjéért nem az oroszlánketrecbe, hanem a kesztyűsboltba megy be. S ez a mai nőknek jobban tetszik.

Évezredek tűnnek el,
de holtodig énekel
némely pillanat...

Mit szeretek oly nagyon, hogy tíz körmöm
ennyire az élet husába vágom?!...
...Én úgy hiszem, hogy azt a Valakit,
aki lehettem volna e világon...

A mérget, meg a tőrt, meg a golyót
az én kezeim sosem érik el.
Az én halálom: százszoros halál!
Az én halálom az, hogy élni kell!...

De nem volt csók, mely mellettem marasszon,
elhívtak téged csábítóbb falak!