Az ember egyedfejlődése nem egyszerű növekedés, inkább ahhoz a metamorfózishoz hasonlít, ahogy a hernyóból lepke lesz.

A láp téli álma mély és hosszú. Későn alszik el, de nehezen is ébred. Odakint már tavaszi ruhába öltözködnek a cseresznyefák, mikor a láp még csak a pilláit nyitogatja: a nádkórókon a száraz leveleket kiszorítják helyükből az elevenzöld, friss hajtások.

Nem abban van az üdvösség, ha ragaszkodunk a formákhoz, hanem abban, ha megszabadulunk tőlük.

Az ezüsttükör is csak fájdalmat érezne csiszolás közben, ha érezni tudna. Ha azonban egyszer sima és fényes lett, akkor fájdalom és izgalom nélkül tükrözi vissza a tárgyak ráeső képét. Boldog ember az, aki elmondhatja magáról: én lecsiszolódtam.

Aztán meglátott a moha között egy hangyát. Kicsike kis sárga hangya volt, és hatalmas nagy fenyőtűt cipelt. Elakadt vele, kínlódott. "Vajon hova viszi? Milyen nagy akarat van benne! Mennyi sok akarat van a világon, lent és fönt és mindenütt. Sokféle nyüzsgő összevissza akarat, ami mind előbbre visz valamit... de mért és hova, ki tudja azt?..."

Fölfedeztem, hogy sokkal jobb vagyok és sokkal többre vagyok képes, mint gondoltam, s a kor csak az olyan emberek lépteit lassítja meg, akiknek soha nem volt bátorságuk a saját ritmusukban menetelni.

Minden időben végiggondoltam az élet sok furcsa dolgát, s minden idő más gondolatokat érlelt. Furcsa az emberi élet és titokzatos.

Nem tekintgetünk sokáig a múltba. Megyünk tovább, előre, új kapukat tárunk ki, új dolgokat teszünk, mert kíváncsiak vagyunk, és a kíváncsiság vezet új utakra minket.

Az értelem, az erkölcs és a jellem bizonyos párhuzamban áll valamennyiünk egyéniségében, és töretlen folytonossággal fejlődik tovább, ha ugyan az élet nagy háborgásai nem térítik más irányba.

A szerelem állapota nélkülözi az önmagunk, illetve a szeretett személy fejlődésére irányuló törekvést. Inkább azt az érzést kelti bennünk, hogy célba érkeztünk.

Sohase sajnáld azt az időt, amit arra fordítasz, hogy jól tedd, amit teszel.

Tudod, én olyannak látom az embert, mint valami zárt bimbót. A legtöbb dolog, amit olvas vagy cselekszik, nincs rá hatással, de vannak aztán olyan élmények is, amelyeknek különös a jelentésük, énje szempontjából. Ezek mind felpattantanak egy-egy szirmot a bimbón; így fakad fel aztán egyik szirom a másik után, míg végre kinyílik az egész virág.

Az ember mindig többet tanul a maga kárán, mint azon, ha más tanácsára a helyes utat választja.

Csak aki előre megy, az meri megengedni magának, hogy hálás is legyen annak, aki megelőzi.

Olykor téved az ember. Az teszi naggyá, ha belátja.