Ha valamit igazán szeretsz, nem akarhatod, hogy örökre ugyanolyan maradjon. Engedned kell, hogy szabadon változhasson.

Emlékszem, egyszer azt mondtad, hogy az ember akkor kezd felnőni, amikor visszanézve azt kívánja, bárcsak megváltoztathatna dolgokat.

És mégis - mégis fáradozni kell.
Egy újabb szellem kezd felküzdeni,
Egy új irány tör át a lelkeken.

A gép felszabadította az embert állati sorából, emberi méltóságot adott neki. A szellem diadala a gép, mert leigázza az anyagot, és mindenkit egyformán tisztel.

Egy kínai költő sok száz évvel ezelőtt azt mondta, hogy ha valamit leírunk, újra át is éljük. A változás utáni vágynak pedig nyilván sok köze van ahhoz az igényünkhöz, hogy egyre tágasabb tudati térben éljünk.

Az igazi segítség a jogos kritika.

Nem elég, ha az ember fölrepül a Földről, fontos, hogy milyen gondolatokat visz magával. Hisz máskülönben olyanok lennénk, mint az űrbe küldött kutyák.

Aki lelkesen átvág valamely tudományág területén, végül azt tapasztalja, hogy az nem végtelen, és nem elegendő számára, amiért is más tudományágakhoz kell fordulnia, össze kell ötvöznie őket egymással, csakhogy közülük a többség a tehetetlenség határát elérve, vállat von: - Ez a helyzet! -, mások dühöngve ütköznek neki a környező falaknak. Nehezen nyugszunk bele a tehetetlenség szomszédságába.

Más a falusi s más a nagyvárosi csecsemő. A nagyvárosi hamarosan beletörődik gyakran nem is a kényszerűség szülte kegyetlenségbe, mely durva kézzel szakítja le az anyai emlőről, s cuclira bünteti. A falusi gyermek piócaként ragad az anyai emlőbe, s onnét csak akkor szakad le, amikor már nemcsak hogy talpra áll, de szaladgál is.

Bizonyos esetekben a természetet nem szabad magára hagyni. Irányítani kell az emberiség javára, de alapvető törvényeibe persze nem szabad beleavatkozni. Az emberek boldogsága nem függ a civilizáció előrehaladásától. A boldogság örök érvényű kategória.

Minden egyes gondolatunk a jövőnket formálja.

Időről időre valamennyien csúnyán viselkedünk. Olyasmit teszünk, amit aztán kétségbeesetten szeretnénk meg nem történtté tenni. A megbánás is része - más mindennel együtt - annak, akivé válunk.

A haladás onnan ered, hogy szabad szellemű emberek kérdéseket tesznek fel a természetnek, s nem abból, hogy a hajdani műveket idézgetik és újragondolják a régmúlt időkben már elgondoltakat.

A hibáimból tanultam. Ez egy nagyon fájdalmas útja a fejlődésnek, de miként a mondás is tartja, fájdalom nélkül nincs fejlődés. Az én életemre ez maradéktalanul igaz volt.

Aki nem emelkedik, az zuhan.