A jó és a rossz mindig együtt jár, az egyik nincs a másik nélkül. A fájdalom elfogadása után fog jelentkezni a jó. Ha valaki a fájdalmat nem akarja elfogadni, akkor ezzel eleve kizárja a fejlődés lehetőségét is. Mert a fejlődés mindig fájdalommal jár.

Az örök keletkezés és elmúlás törvénye ez. Az új mindig a régi helyébe lép, és gondoskodik arról, hogy az élet stafétáját nemzedékről nemzedékre továbbadják.

A kicsi ember (a gyerek) nem azt felejti el, amit tanult - legfeljebb azt, akitől tanulta. És ez lényeges különbség. Nagyon-nagyon fájó különbség, de legalább annyira vigasztaló is.

Minden állandóan változik. Semmi sem maradhat meg, ami nem újul meg folyamatosan.

Ne hagyd, hogy a megszokás csábítását biztonságnak érezd: ha egy hosszú időn át begyakorolt módszer használhatatlan lesz, akkor felkészületlenül állsz az új helyzet előtt.

A szabad és elmélyült gondolkodás, amely az élet megértésére törekszik, és a világ gyarló hiúságának teljes megvetése: két olyan áldás, amelynél nagyobbat ember sohasem ismert.

Talán a "jó" dolgok tesztek voltak, egyik-másik valószínűleg igencsak nehéz; a "rossz" dolgokat pedig ajándékba kaptuk, hogy segítsenek felnőni: problémákat azért, hogy megtanuljuk elkerülni őket, rossz szokásainkat, hogy változtassunk rajtuk, feltételeket, hogy elfogadjuk, leckéket, hogy megtanuljuk, dolgokat, hogy megváltoztassuk - mindezek lehetőségek arra, hogy megtaláljuk a Bölcsességet, a Boldogságot és az Igazságot.

A tapasztalat a legjobb tanár.

Az elvétett mozdulat a sikerült mozdulatot szolgálja. A sikeres mozdulat pedig felmutatja a közösen keresett célt annak, aki elhibázta a magáét.

A változások, amiket a sors idéz elő az emberekben, kedvezőek, csak meg kell tudni fejteni, ami bennük rejlik.

A Bölcsesség, Boldogság és Bátorság nem várnak valahol túl a láthatáron, egy nyílegyenes út végén; egy állandó körkörös folyamatnak a részét képezik.

Valahányszor elértük a célt, úgy találjuk, hogy nem is olyan izgalmas, mégis azonnal ráhajtunk, hogy elérjük a következő, az utána következő és az az utáni következő célt. Mindez persze nem azt jelenti, hogy a célok nem számítanak. Nagyon is számítanak, már csak azért is, mert miközben elérni igyekszünk a célokat, fejlődünk, s végül bölcsebbé, boldogabbá válunk, satöbbi. Ha elrontunk valamit, attól szerencsétlenek, dühösek, zavartak leszünk. A cél tehát jót tesz, és használ nekünk, már csak azért is, mert jótékony fejlődést biztosít. Ám ettől eltekintve is, a folyamat az, ami igazán fontos.

Az embernek szüksége van a benne rejlő rosszra, hogy elérhesse a benne rejlő jót.

Akkor jönnek a fölfedezések, amikor az ember felkészült rá.

Ahogy elképzeljük, hogy önmagunktól különbözőek is lehetnénk, valójában máris jó úton vagyunk afelé, hogy tényleg különbözők legyünk.