Ami a születés és a halál körül játszódik, az mind misztérium.
Hiába a pénzed, nem akarsz megvásárolni semmit.
A húsvét a legnagyobb mélységeket és legnagyobb magasságokat megélő ünnepünk.
Nem az a probléma, hogy nincs Isten, hanem az, hogy van, de minek? Miért kellett egyáltalán teremteni, miért vagyunk, az egész mire jó?
A férfi teremti a világot, a nő pedig megtartja és gondozza.
Ha az ember benn áll egy völgyben, akkor a völgyet nem tudja felülről látni, de ha elindul, akkor felfelé haladva már más a rálátása arra a völgyre, amit elhagyott. Nem mást lát, csak másként lát. Olyat is meglát, amit a völgyből nem vehetett észre. A kaptatón felfelé már fontosabbnak látszik a csúcs, az ég, ami nem azt jelenti, hogy az ember cserbenhagyná a völgyet, hanem csupán azt, hogy jelentősen kitágul számára a látóhatár.
Az ember naivitása, hogy újra és újra azt reméli, rossz után csak jó jöhet. Ritkán van így. Már az is öröm, ha a rossz más, enyhébb formában, némiképp változatosabban köszönt a világra.
A múlt is létezik - valahol, egy más szférában - megcsonkíthatatlanul. Visszük a jövőbe magunkkal - de nem azért, hogy ismételjük, hanem hogy ne felejtsük, miért történhetett, ami velünk megtörtént.
Én meg merem mondani, ha tetszik valami. Nem vagyok sznob, aki először fellapozza az irodalmi lexikont, s csak azután tapsol!
Az élet nem színdarab, édes fiam... az életben az első két felvonás a lényeg... azután már nem ér a nevem.
- Csak azt tervezd előre, ami tőled függ...
- De hiszen te mondtad, hogy csak erősen kell akarni...
- Ez nem kaptafa. A vonzerőre nem érvényes. Az vagy van, vagy nincs.
Az érzelem csak ürügy arra, hogy tönkretegyük egymást... aki szerelmes, az hazudik. Mindegy, mibe szerelmes. A pénzbe vagy egy csinos pofikába, vagy a saját ködgomolyagjaiba.
Nézz szembe arcommal
ami a te arcod is majd
ha minden végesnek vége lesz
ne rettenj vissza: ismerem tökéletlenségedet
anyádnál is hűségesebb
neked rendelt tiéd vagyok
el nem veszíthetsz
csak megtalálhatsz
kezelhetsz levegőnek
nélkülem levegőd sincs
lefitymálhatsz
te nékem akkor is
fontos maradsz.
Szép a házasság, de minden reggel ugyanazzal a fejjel találkozni a párnán...
Semmi sem olyan káros, mint az irreális reménység.