Ha olyasvalakit akarsz elkapni, aki nem akar horogra kerülni, akkor csalira van szükséged.

Oda és azért,
amiről úgy tudom: nincs,
de érzem, hogy van.

Emberi dolgokban - különösen, ha kényes és veszélyes dolgokról van szó - a sietés erősen csökkenti a sikeres elintézés esélyeit. Az emberek gyakran megbotlanak csak azért, mert rohannak, kapkodnak. Aki kellőképpen lát neki egy nehéz és bonyolult feladatnak, előbb alaposan vegye szemügyre az elérendő célt - azután, ha egyszer már meggyőződött arról, hogy ez a cél kívánatos, legokosabb, ha teljesen megfeledkezik róla, és minden figyelmét pusztán az eszközökre összpontosítja. Ha ezt a módszert követi, az aggodalmaskodás vagy a félelem vagy a sietség nem ösztökélheti hibás lépésekre.

Csak akkor érhetsz el sikert, ha szilárdul hiszel is benne. Amint habozni kezdesz vagy elbátortalanodsz, abban a pillanatban veszélybe kerül a szándékod.

Nem tudom megváltoztatni a szél irányát, de be tudom állítani úgy a vitorláimat, hogy mindig elérjem a célomat.

A szabad és elmélyült gondolkodás, amely az élet megértésére törekszik, és a világ gyarló hiúságának teljes megvetése: két olyan áldás, amelynél nagyobbat ember sohasem ismert.

A cél nem szentesíti az eszközt. Mert célok nem léteznek, csak eszközök. Az élet ismeretlentől ismeretlenig hajt.

A világon csupán két tragédia van. Az egyik az, ha valaki nem tudja megszerezni azt, amit akar, a másik az, ha megszerzi.

Valahányszor elértük a célt, úgy találjuk, hogy nem is olyan izgalmas, mégis azonnal ráhajtunk, hogy elérjük a következő, az utána következő és az az utáni következő célt. Mindez persze nem azt jelenti, hogy a célok nem számítanak. Nagyon is számítanak, már csak azért is, mert miközben elérni igyekszünk a célokat, fejlődünk, s végül bölcsebbé, boldogabbá válunk, satöbbi. Ha elrontunk valamit, attól szerencsétlenek, dühösek, zavartak leszünk. A cél tehát jót tesz, és használ nekünk, már csak azért is, mert jótékony fejlődést biztosít. Ám ettől eltekintve is, a folyamat az, ami igazán fontos.

A méz már nem ízlik annyira, ha ettünk belőle. A cél nem jelent már annyit, ha elértük. A jutalom már nem olyan értékes, ha megkaptuk.

Ha nem vagyunk hajlandók valamit jószántunkból megtenni, mindig van rá más mód.

Ha a külvilág tudata a felnőttnél reflektorhoz hasonló, a belső világé olyan, mint egy ösvény. Mindenkinek a sajátja, melyet a világon áthaladtában maga vág, miközben előre nézve talán homályosan, de valamit lát a szándékolt irányból.

A célok és a megvalósítás között a híd az önfegyelem.

Mérlegeljük mindig a lehetőségeinket - ha vannak. Ha nincsenek, olykor vakmerőséggel is célt érhetünk.

Az, aki csak a fényt keresi és közben kitér a felelősség alól, az sosem lel rá a megvilágosodásra. Éppúgy, mint az is, aki hosszan néz a napba, végül megvakul.