A fény harcosa tudja, mi az, amiért érdemes harcolni. Megérzései és hite alapján cselekszik. De vannak emberek, akik olyan harcba hívják, ami nem az övé, olyan harcmezőre, amit nem ismer vagy ami egyszerűen nem érdekli. Az ilyen emberek olyan küzdelmekbe akarják bevonni a harcost, melyek nekik nagyon fontosak, de neki nem jelentenek semmit. Ezek gyakran hozzá nagyon is közel álló emberek, akik szeretik őt, bíznak az erejében, és mindenáron meg akarják szerezni a segítségét. Ilyenkor mosolyog, és biztosítja őket a szeretetéről, de nem fogadja el a kihívást. Az igazi harcos egyedül választja ki magának a harcmezőt.

Ha a céljainkhoz vezető út során el akarunk jutni A-ból Z-be, azt a legbiztosabban úgy tehetjük meg, ha először B-be, majd C-be, aztán D-be jutunk el és így járjuk végig az utat. Ha akárcsak egyetlen lépést is kihagyunk, az általában kudarchoz vezet, még ha az adott pillanatban úgy is tűnik, hogy időt nyerünk ezáltal.

A valóságban egyáltalán nincs cél. A látható cél csupán orientációs pont a horizonton, amely irányt szab utamnak. A valóságban maga az út a cél, a látható cél pedig csak az út vége, amely egyidejűleg egy új út kezdete.

Nietzsche új kétségekkel telített, s megtanított arra, hogy a szenvedést, a keserűséget és bizonytalanságot büszkeségre változtassam.

Amíg nem találsz valamit, amiért küzdhetsz, beéred azzal, ami ellen küzdhetsz.

Korunkkal az a baj, hogy tele van útjelző táblákkal, de sehol sincs megjelölve a cél.

Mindig is rocksztár akartam lenni. Ez volt a gyerekkori álmom. Mikorra elmondtam mindenkinek, addigra felnőttem.

Ha nem tudod, hova akarsz eljutni, valószínűleg máshova fogsz megérkezni.

Az utakat sokáig nem érti meg az ember. Csak lépdel az utakon és másra gondol. Néha széles az egyik út, aszfaltos, néha rögös, barázdás, meredek. Az utakat sokáig csak alkalomnak tekintjük, lehetőségnek, melynek segítségével elmehetünk a hivatalba vagy kedvesünkhöz vagy a rikkantó, tavaszi erdőbe. Egy napon megtudjuk, hogy az utaknak értelmük van: elvezetnek valahová. Nemcsak mi haladunk az utakon; az utak is haladnak velünk. Az utaknak céljuk van. Minden út összefut végül egyetlen közös célban. S akkor megállunk és csodálkozunk, tátott szájjal bámészkodunk, csodáljuk azt a rejtelmes rendet a sok út szövevényében, csodáljuk a sugárutak, országutak és ösvények sokaságát, melyeken áthaladva végül eljutottunk ugyanahhoz a célhoz. Igen, az utaknak értelmük van. De ezt csak utolsó pillanatban értjük meg, közvetlenül a cél előtt.

A legtöbb ember azt hiszi, hogy vannak céljai, mikor valójában csak vágyai vannak. Például azt mondják, hogy az a céljuk, hogy nehéz munka, áldozat és rizikó nélkül gazdaggá váljanak. De ez nem cél, ez fantazmagória.

Nem szeretek félni. Ettől pedig csak egyetlen módon lehet szabadulni: meg kell szüntetni a félelem okát.

Annyi örömöt és boldogságot csikarok ki az élettől, amennyit csak lehet.

Nem kell, hogy bárkivel beérjed, soha. Próbáld megkapni azt, akit szeretsz, egyébként azt kell szeretned, akit megkaptál.

Vezess, kövess, vagy állj félre az útból!

Már tudom, hogy érhetek el sok mindent. Mindig tenni kell valamit, nem pedig tehetetlenül üldögélni!