Az élet szívás, aztán meg meghalsz.

A szerelem legtöbbször nem racionális. Nincs értelme a miértjeit kutatni.

A halál üldözött. Fáradhatatlanul kajtatott a nyomomban a szűk utcákon és keskeny sikátorokban. Minden egyes zihálással segítségért kiáltottam, de szörnyű bizonyossággal tudtam, hogy nincs menekvés.

Rohadjak meg, ha gyáva módra meglapulva fogom eltölteni a hátralévő napjaimat, nehogy magamra haragítsak valakit. Az én dolgom az, hogy hogyan élek. És hogy hogyan halok meg.

Azok vagyunk, akikké tesszük magunkat, a többi nem számít.

Ki mondja, hogy a szerelem könnyű dolog? Én biztosan nem.

Amikor az életünk a tét, nincs helye ügyetlenkedésnek.

Sokkal könnyebb idegeneket elárulni, mint barátokat.

A féltékenység roppant irracionális érzelem.

Az élet fontosabb, mint néhány sebzett egó.

Ha valamit erőből csinálsz és nem ésszel, nem fog működni.

Az emberek alapvetően megmaradnak olyannak, amilyenek eredetileg voltak.

Azok vagyunk, akikké lettünk, és nem azok, akikként indultunk.

Rengetegszer kaptam döfést, szúrást, verést és egyéb sérülést. De egyik sem járt a közelében sem annak a fájdalomnak, amit most éreztem, amikor láttam a száját arra a másik szájra tapadni.

A veszély jobb, mint a szenvedély. Biztonságosabb.