Az alázat óriási dolog. Emlékszem, a háború alatt a földalattiban mindenfelé fel volt mázolva a falakra egy jelmondat: "Minden rajtad áll vagy bukik." Gondolom, valami kitűnő pszichológus eszelte ki, de szerintem ez egy veszedelmes és káros gondolat. Merthogy nem igaz. Nem igaz, hogy az a bizonyos "minden", mondjuk, a Little-Blank-in-the-Marshban lakó Mrs. Blanken áll vagy bukik. És ha mégis elhitetik vele, az igen rossz hatással lesz rá. Miközben azon töri majd a fejét, hogyan is hasznosíthatná magát a világpolitikában, a gyereke lerántja magára a teáskannát, és leforrázza magát.

Néha áthidalhatatlan szakadék választja el a múltat a jövőtől. Ha valaki megjárta a halál árnyékának völgyét, s újra kilép a ragyogó napfényre... akkor, mon cher, annak számára új élet kezdődik. A múlttal nem tud már mit kezdeni.

Hiszen mindig is ilyen volt. Rossz. Rossz, a csontja velejéig, és... vonzó. Ragyogó esze van, és nem riad vissza a kockázattól. Mindig is vállalta a kockázatot, és mert annyira vonzó és rokonszenves, mindenki mindig a legjobbat tételezte fel róla, nem pedig a legrosszabbat.

De hát esendők vagyunk, olykor akaratlanul is megszeretjük a bűnöst.

Milyen különös, hogy épp Rex Donaldsonnak adta a szívét! Az ő társaságában is akadnak szerelmek, hisz anélkül nem élet az élet, de hát miért kell az ilyesmit komolyan venni? Az egyik jön, a másik megy... De Rex Donaldsonnal más a helyzet. Rex iránti vonzalma egyszerű, mély és erős. Szüksége van Rexre. Higgadt nyugalma, elvont gondolkodása egészen más, mint amit ő vidám felületes életében megszokott. Logikus, tudományos elme; tartózkodó, kissé pedáns magatartása mögött azonban erő rejlik. És zsenialitás! Rexnek első és legfontosabb a munkája - ő, Theresa, csak része (noha kellemes része) lehet Rex életének. És az önző, felületes Theresa, életében először érezte, hogy elfogadja - sőt, szívesen fogadja el - ezt az alárendelt szerepet. Mert Rexért mindenre, igen, mindenre képes!

Idegi bántalmak esetén a beteg gyakran fordul idegenhez, és ugyanakkor elveszíti bizalmát a hozzá legközelebb állókban.

Mindig bizonyos megrázkódtatást jelent olyasvalakivel találkozni, akit rég nem láttunk, de szüntelenül foglalkoztatta gondolatainkat.

Egy asszony vagy félti a férjét - vagy fél tőle.

- Tudja, kire emlékeztet engem, Poirot?
- Nem tudom, mon ami.
- Arra a cirkuszi zsonglőrre, aki tarka labdákat dobál. És egyszerre valamennyi labdája a levegőben van.
- A tarka labdák ez esetben az én tarkabarka hazugságaim?
- Nagyjából.
- És egy szép napon, úgy gondolja, egyszer csak valamennyi labda a földre pottyan?
- Örökre nem maradhatnak a levegőben.

Az ostobaság nem zárja ki a ravaszságot.

Nem helyes, ha az embert a személyes reakciói befolyásolják mások megítélésében. Nem szabad az érzéseinkre hagyatkoznunk.

Én azt hiszem, hogy mindig van mód valamit megoldani, ha az ember félreteszi az aggályait.

Ha az ember hazudik, igyekezzék művészien hazudni, tálaljon fel romantikus, érdekes, meggyőző hazugságokat!

Maga még fiatal, leányom. Még nem tudja, mennyi élni akarás szorult az öreg emberekbe. Aki megérte a hetven esztendőt, nem adja fel egyhamar. Az még évtizedekig akar élni.

Engedményt kell tennünk a kornak, amelyben élünk.