Amikor összeházasodtunk, nem sokat tudtunk egymásról, szinte semmit a másik rokonságáról, családi hátteréről. Azt hittük, az nem számít. Azt hittük, semmi se számít, csak az, hogy klasszul érezzük magunkat egymással. Nos, az első fordulónak vége.
Folyton mindenkit csak nevelnek vagy továbbképeznek. Így születnek az önálló ötletek és gondolatok az agyakban. Hazajönnek, s azt mondják, amit gondolnak. Csakhogy az a baj, hogy gondolkodni nem tanították meg őket. Legalábbis a legtöbbjét nem.
Az éjszaka falun sokkal komorabb, mint az ismerős zajokkal teli, közönyös városban, ahol biztonságban érzi magát az ismerős, megszokott tömegben. Nincs magányosság... de itt...
Egyébként pedig annyi pletyka... csúnya pletyka van forgalomban arról, milyen ellentétek keletkezhetnek két nő között, akik együtt laknak... milyen beteges indulatok törhetnek elő és vezethetnek erőszakhoz.
Józan ésszel nem lehet felfogni, hogy egy-egy nő mit lát, mit érez egy bizonyos férfiban. Nem lehet mást tenni, mint tudomásul venni a tényt. Ugyanaz a nő, aki ragyogó értelemmel nyúl a világ minden kérdéséhez, egy bizonyos férfival kapcsolatban teljesen elveszti a fejét.
Minden orvos, aki pontosan megjósolja, hogy betege mikor hal meg, vagy helyesebben: meddig él, feltétlenül nevetségessé teszi magát. Az emberi életben kiszámíthatatlan tényezők játszanak döntő szerepet. Gyakran a gyengék váratlan ellenálló képességekről tesznek tanúságot, s az erősek letörnek.
