Egyszerűen csak fáraszt az idő,
hogy rajta kívül töltök éveket.
Tőlem már nem, csak belőlem telik.

Néha olyan hirtelen és olyan hevesen történnek a változások az életben, hogy nincs idő feldolgozni őket. Időre van szükség, hogy leülepedjen az élmény, és a nyugalom csak akkor következhet be, ha az ember agya elegendő ideig lötyögött ide-oda a koponyájában.

Hogy a pillanat csak pillanat vagy végtelennek tűnő mázsás teher, azt az ember érzelmei, gondolkodása dönti el.

A világ eseményei valamiképpen sorba rendezhetők, de múló idő kizárólag az emberi gondolkodással keletkezik, s az tetszés szerint rövidíthető, nyújtható.

Az idő mindent elrendez, a kitartók megkapják a jutalmukat.

A világban minden más elfogy, de a kultúra gyarapszik és gazdagodik azáltal, ha használjuk.

Sokáig kell az embernek élnie ahhoz, hogy biztos legyen benne, változnak a dolgok.

Jobb három órával előbb, mint egy perczczel utóbb.

Nem érdemes a múlton rágódni, reménykedni a jövőben viszont jó dolog, de meg kell élni, hogy olyan jó itt és most a jelenben.

Egyetlen pont van csak, amikor mi uralkodunk az időn. Ezek azok a ritka pillanatok, amikor teljesen elmerülünk az időben, és éppen ezért nem is érzékeljük. Ilyenkor kiiktatjuk ezeket a pici, máskor egymásba illeszkedő fogaskerekeket, ilyenkor könnyedén vitorlázunk az élet üresjáratában. Ezek a szerelem pillanatai.

Az időnek megvan az a tulajdonsága, hogy nem csak begyógyít minden sebet, hanem különös megvilágításba is helyezi azt, ami elmúlt.

Az idő nem gyógyít, de elérzéstelenít.

Idekint, a dróton kívül (mondhatni Európában) egyik fő gondunk épp az idő: hogyan osszuk be, hogyan használjuk ki, hogyan zsúfoljuk belé rengeteg tennivalónkat. Odabent, a dróton belül (mondhatni Keleten) az volt a kérdés: mit kezdjünk vele? Miképpen üssük agyon, rövidítsük meg, miképpen töltsük ki valamivel, akármivel, mert iszonyatosan üres volt, üres és hosszú, akár egy kiapadt folyómeder, vagy ellenkezőleg, mint egy felduzzadt holtág: ott pangott, bugyborgott, böfögött körülöttünk, sehogy sem akart lecsorogni.

A világ nem visszaforgatható, előre kell tekinteni.

A leghevesebb fájdalomkitörést is lecsendesíti az idő. Az ember örökké nem tud sírni s bár a bánat, a veszteség érzete épp úgy megmarad, de a könnyek mégis fölszáradnak s csak olykor-olykor törnek ismét elő.