Az idő mindent egyenlővé tesz.

A holnapra halasztásokban elvész a lényeg, az igazi értékek. Sokan erre csak akkor jönnek rá, mikor beteg gyermekük ágya mellett virrasztanak, szerelmük temetésén állnak félig eszméletlenül a fájdalomtól, vagy mikor az orvosuk lemondóan közli, hogy már csak néhány hónapjuk van hátra. Akkor - ha tehetnék - odaadnák mindenüket, hogy visszatekerhessék a kegyetlen időt, ami folyton rohan vagy vánszorog, de soha nem telik pont jó ütemben, hogy boldogok lehessünk minden elvesztegetett napon.

Az ember nem használhatja ki maximálisan az idejét, ha bedilizik az idegtől.

A mai tévében nincs rá idő, hogy valamit értelmesen kifejtsen az ember, egy perc már soknak számít.

Miért van az, hogy mindig csak várni kényszerül az ember, miért van az, hogy az idő egyetlen értelme a múlása legyen?

Az időérzék is alszik, de nem akkor, mikor az ember. Mert aki álmából ébred, gyakran meg tudja óra nélkül is mondani, hány órát aludt, tehát az időérzéke, amíg ő aludt, ébren volt. Viszont, aki ébren ábrándozik, az felserkenve nem tudja, hogy másfél órát tűnődött-e, vagy húsz percet, tehát az időérzéke aludt, míg ő ébren volt.

Az idő pontosan azért gyógyít be minden sebet, mert a múlásával részben alkalmazkodunk a helyzetünkhöz.

S a jövő sincsen nyitva már,
hogy őszbe fordul itt a nyár.

Az emlékezés emlékké teszi
az eljövendőt
hogy tépték meg az idő kései
a jövő ilyenkor merengőt.

Az emberi élet oly rövidre van szabva, mindenki lázas sietséggel munkál a maga javán, nehogy kifogyjon az idejéből, egymás megismerésére alig jut egy-egy futó pillanat.

A szokások felgyorsítják az időt, mert amikor minden nap ugyanolyan, az élményeink lerövidülnek és összefolynak; ezzel szemben az idő lelassul, amikor a szokásokat megszakítjuk, amikor az agynak új információt kell feldolgoznia.

Az idő halad. - Merre? - Mindig csak egy irányba. Nem kis szerencse ez!

Az idő csak egy fogalom, amit az ember kitalált, hogy keretek közé szorítsa a mindennapjait meg az életét.

Ki látja nőni gyermekét a jelen pillanatban? Senki. Az idegenek mondják: "Mennyire megnőtt!" Az anya vagy az apa azonban nem látta nőni gyermekét. A gyermek az időben lett. És minden pillanatban az volt, aminek lennie kellett.

Néha az idő oszt be engem, máskor meg én őt. Hol ő az én főnököm, hol én az övé.