Nincs időm arra, hogy rövid levelet írjak Önnek, így aztán hosszút írok.

Ha vitát nyitunk a múlt és a jelen között, felmerül annak a veszélye, hogy elveszünk a jövőben.

Verd szét az órádat, és meg fogod látni, mivé válik az idő, ez nagyon érdekes. Megváltozik, és többé nem ismersz rá. Többé nem aprózódik el, nem hasad szét darabokra, órákra, percekre, másodpercekre. Az idő olyan, mint a higany: széttörheted, de újra nyomban összeáll, újra homogénné, alaktalanná válik. Az emberek megszelídítették, a zsebóráik és stoppereik láncára akaszthatták, és azok számára, akik így láncon tartják, egyformán telik. De próbáld csak meg, szabadítsd ki, és meglátod: minden egyes ember számára másként telik majd, van, akinek lassan, vánszorogva, elszívott cigarettákkal, be- és kilégzésekkel mérve, másoknak meg vágtat, és csak leélt életekkel mérhetni meg.

Csak a korok változnak, benne az emberek és az emberi tulajdonságok nem. Ez talán az élet körforgása.

A legtöbb embernek bőven van ideje mindenre, amit igazán szeretne.

Szerintem az idő nagyon vékonyan szétkenődik az egész világon, mint a vaj a kenyéren, az utakon, meg a házakon, meg a játszótéreken, meg a boltokon, úgyhogy csak egy kis kenődés jut minden helyre az időből, aztán mindenkinek sietnie kell érte a következő darabhoz.

Az idő természetét leginkább a változásban tudjuk megragadni. Minden változik, minden öregszik. Aki megszületik, az meg is hal. Az élőlények egyszer csak megöregszenek. Még a kövek is kopnak, még a négy és fél milliárd éves Föld is rendkívüli mértékben megváltozott. A változás jelenségének köszönhetően, az idő képzetét is képesek vagyunk megérteni.

Életünknek csak egy kis szakaszában vagyunk fiatalok, mégis úgy tűnik, mintha örökké tartana. Az évek múltán pedig, ahogy öregszünk, egyre gyorsabban halad, így végül a két időszak egyenlővé válik.

Nincs semmiféle fájdalom, melyet a hosszú idő ne enyhítene, és a lelket, amire az okosság nem képes, az idő folyása meggyógyítja.

A dolgok mennek a maguk módján, és nem te vagy az, aki változik - az életed változik.

Az évek elröppenek, akár a pillanat. Ugyanakkor egyes pillanatok évekig tartanak.

Az idő végtelen, az idő rajtunk kívül létező, nem fogyhat el, nem veszíthetjük el, nem állíthatjuk meg. Velünk vagy nélkülünk, az idő halad.

Mi az idő? Egy vers, amit lassan elfelednek. Egy labirintus, ahonnan hiába keressük a kiutat. Egy öntudat nélküli lény, ami hamarosan agyonnyom mindannyiunkat. Az idő az ellenségünk.

A jövő ott van valahol a szerelvény
csuklóján túl, puha, sötét kanyar: beláthatatlan.

Nem tudom elfogadni, hogy lassan
véget ér ez a nyár is, és aztán már
nem lehet változtatni rajta. Az képtelenség,
hogy mától az elöl felejtett tej vagy
a számban a fogak egy új időszámítás
szerint romlanak. Legalább át kéne
csempészni magamból valamennyit
ebbe az új korszakba, hogy ezután is legyenek
a múltammal kapcsolódási pontjaim.