Ne ítéld el az embereket. Az emberek nem bűnösök.

Oda, ahová vágynak, nem tudod elvezetni őket. Nem visszatérni akarnak oda, hanem emlékezni rá.

Mindenki abban hisz, amiben neki kényelmes.

- És miért nem indulsz el?
- Csak. Mert az ember beszari. Könnyű elhatározni, de nehéz rászánni magad.

Egyszerűen nem tudod, mit kezdj velem. És akár a világ végére is elküldenél, csak hogy este ne legyek itt.

Meg kell bocsátani neki azt, amit az emberrel művelt, meg kell bocsátani neki a háborút, a tönkretett bolygót, azokat, akiket megöltek. - Ezt nem Ő csinálta. Hanem mi. És utána még kinyújtotta felénk a kezét, hogy kihúzzon bennünket a gödörből. Mi pedig a fogunkkal akaszkodtunk belé. De meg kell, hogy bocsásson nekünk. Nem tudom megbocsát-e. Én az Ő helyében nem bocsátanék meg. Az Atyaisten nem bocsát meg senkinek. Az egész Ószövetség csupa háború meg különleges hadművelet. Ezzel szemben Jézus mindenkinek megbocsátott.

Isten nélkül a Föld nem kerek, hanem szögletes. Csupa hegyes sarok, csupa éles él. Az Isten teszi kerekké, simává.

Ha nincs Isten, akkor végképp nincs mibe kapaszkodni itt. Akkor ez végképp csak egy cső. Ő pedig... megbocsát. Azt mondja: tűrj. Most tűrni kell, de van miért. Igen, az emberek szenvednek, az emberek meghalnak. De ez nem ennyire egyszerű. Ez próbatétel. Teljesíteni kell. Nem bemocskolódsz közben, hanem megtisztulsz.

Azt hiszed, te vagy csak ilyen? Tudod, hány ilyen van itt? Elvadult? Magányos? Aki nem tud panaszkodni? Ezek mind hozzám vonzódnak. Mint a mágneshez. Érted? Ha nem fogadom be őket... ha nem adom oda magam nekik... ha nem hagyom, hogy mindez kifröccsenjen belőlük... ez a piszok, ez a rettegés... ez a düh. Ez a kedvesség. Akkor teljesen elvadulnak. Ti, férfiak, így vagytok megalkotva. Így jönnek ide hozzám.

Mindenki hazudozik a lelkiismeret gyötrelmeiről: az ember erős, mindennel meg tud birkózni. A nagy dolgok mindent megbocsáthatóvá tesznek.

Hogyan létezhet az ember úgy, hogy aztán teljesen eltűnjön?

Az ember igénytelen. Szívósabb bármelyik patkánynál.

A lélek nem születésétől fogva sötét. Először áttetsző, s csak aztán sötétedik, foltról foltra, minden alkalommal, amikor valami rosszat megbocsát magának az ember, mentséget talál rá, azt mondja magának, hogy hisz ez csak játék. És eljön a pillanat, amikor túlsúlyba kerül a sötét. Csak kevesen tudják ezt a pillanatot észrevenni, belülről nem érzi meg az ember.

Két ember mindig meg tud egyezni egymással. Éljen a korrupció!

Te meg én vajon nem vagyunk méltók a megbocsátásra? Mindenki méltó rá. Mindenkinek meg kell adni az esélyt, hogy újjáteremtse magát, és újjáalakítson mindent, megpróbálja újra, még egyszer, legalább utoljára.