Az idő korsónyi, kiömlött
víz, sár marad utána, szomjúság, ki tehet
róla. Szégyenletesen egyszerű ez.

Az idő nem élhető újra, ami volt, az már nincsen, és csak egy későbbi idő van, épp az az idő, ahány éves a férfi, épp azok a keserű és fáradt emlékek, amiket a múltból cipel, és azok a testi sérülések, amiket az idő vakart belé.

A történelem folyamán miért zajlott annyi párbaj, csata és más fontos esemény hajnalban? Nem csak azért, mert annyira kedvelték a napkeltét, hanem azért is, mert ez volt az egyetlen olyan időpont, amelyet mindenki azonosítani tudott. Pontos órák híján az életet - ahogy a szociológusok mondják - a biológiai óra határozta meg. Az emberek akkor csinálták a dolgokat, amikor helyesnek ítélték meg, nem a csuklójukon lévő óra alapján. Akkor ettek, amikor éhesek voltak, és akkor aludtak, amikor álmosak. Mindazonáltal amikortól meg tudták mondani, mennyi az idő, onnantól már elszakíthatatlanná vált ez a köldökzsinór.

A házak túlélik látogatóikat, a városok túlélik a házakat. Fel tudod fogni, hogy az a vitrin, amiben jártadban tükröződsz, csak addig akar rád emlékezni, amíg muszáj?

Valójában nem számít, hogy mi a mítosz és mi a tény. A lényeg az élmény, amelyet a történet hatására átélsz, mert noha a fejed gyakran jár a múltban, a szíved csak Most dobban.

A múlton senki sem tud változtatni. A múlt megtörtént. Vége. Kész. A jövő megfoghatatlan, átlátszatlan, de a jó hír az, hogy a múlt nem határozza meg a jövőt. Bármit is tettél vagy nem tettél a múltban, elhatározás kérdése, hogy azt ismétled-e.

Az idő elsodorja létezésünk.
De mint tajték a sziklafalon
kirajzolódik múltunkból az emlék
egy más boltozaton.

Az igazság az, hogy a múlt nem jósolja meg a jövőt, de mi úgy csinálunk, mintha, és ezzel a jövőt olyanná csináljuk, mint a múlt volt. A lehetőség az, hogy valakinek a segítségével, aki már erre rájött, újra lehet kezdeni az életet.

Amikor az ember szembesül a ténnyel, miszerint meg vannak számlálva életének hónapjai, akkor az idő sokkal fontosabbá válik. Ugyanakkor minden napnak tudok örülni. Sosem voltam vallásos, de mostanában elalvás előtt fohászkodom, és megköszönöm, hogy ez a nap is megadatott még.

Az ember annak a századnak a gyermeke, amelyben született, s nem azé, amelyben eltemetik.

A "ma" nagy legény, de a "holnap" gyáva fickó, s megfutamodik a ma fogadkozásai elől.

Csak a gubó öregszik. A benne várakozó lepke soha!

Az ember azt gondolja, az idő az élet legfőbb sorvezetője, ám amikor számba veszi élete dolgait, rájön, hogy ez nem így van. Egyszerre megváltozik a fontossági sorrend, egyfajta érzelmi időrendben találja magát, ahol lényeges és lényegtelen a maga súlya szerinti helyre kerül.

Az örökkévalóság rémítő gondolat. Elvégre is, mikor lesz vége?

Ami megtörtént, megtörtént. Csak a jövőt tudjuk befolyásolni - a múltat nem lehet megváltoztatni.