Nincs erősebb, mint ez a két harcos: a türelem meg az idő; ezek mindenre képesek.

Óriás fekete ökrök róják az utat - a múló évek,
Isten nógatja, ösztökéli őket,
S én összeroppanok patájuk alatt.

Ó, bárcsak meg tudna lenni az ember alvás nélkül, vagy legalább a napok hossza duplázódna meg, hogy legyen időm mindent megnézni és megtapasztalni, amit csak lehet, s aztán arra is jusson pár óra, hogy mindezt átgondoljam, s benyomásaim itt-ott csillogó tavacskákban összegyűlve, kanyargó folyóként áradjanak szét a lelkemben, majd más gondolatokkal elegyedve haladjanak valamely végső, fennkölt tanulság felé!

Voltam már egyszer házas és többször szerelmes is, akkor mind az igazinak tűnt. Aztán ahogy az emberek változnak, változik a véleményük is.

Az embernek nagyjából hetven éve van ezen a földön, vagy annyi se. Ez elég kevés idő ahhoz, hogy megengedhessük magunknak, hogy rosszul érezzük magunkat, és bent ragadjunk olyan helyzetekben, amelyek akár százszázalékosan rosszak.

Ketyeg az óra... pontosan másodpercenként. Jelzi a múló időt. És ha hallod ezt a monoton ketyegést, ha számon tartod a napokat, órákat, perceket, ha pontosan tudod, mikor és mit tettél és teszel, akkor megfeledkeztél a legfontosabbról: az életről.

Az idő nem más, mint lét és nemlét kapcsolata.

Mi, emberek alapvetően optimisták vagyunk az idővel kapcsolatban. Mindig azt hisszük, hogy lesz még elég idő ezt-azt csinálni a többi emberrel. Elég idő, hogy elmondjunk nekik dolgokat. Aztán történik valami, és hirtelen ott állunk, és olyan szavakra gondolunk, mint a ha.

Magasan északon, a Svithjodnak nevezett földön, áll egy szikla. Száz mérföld magas és száz mérföld széles. Minden ezer évben egyszer odajön egy kismadár, hogy megélesítse a csőrét a sziklán. Ha majd a szikla ettől elkopott, akkor múlott el az örökkévalóságnak egyetlen napja.

Semmi sem tart örökké - az informatika világában pedig fokozottan érvényes ez az elv.

A "jövő" valójában egyes számban nem létezik. Számtalan, előre láthatatlan jövőről beszélhetünk csak, amelyek képesek minden alkalommal meglepetést okozni.

A múlt fontos igazságokra tanít minket. Természetesen helytelen, hogy a kiskamasz Ábrahám kivágta a fát - ráadásul az élet fája volt, segítségével legyőzhettük volna a halált. De ez a múlt. Nyitott szívvel fogadni az idő múlását, különösen, ha megöregedtünk, anyaggá visszaválni... Hát nem érdekes? Addig pedig óvni a maradék életet. Mondja, van ennek az egésznek egyáltalán értelme?

A származását, a kezdeti életkörülményeket senki sem tudja megváltoztatni. Mégis mindenkinek ki kell nőnie a gyerekkorból, hogy valami új léphessen a helyébe.

A szenvedés soha nem átmeneti annak, aki nem hisz a jövőben.

Ki állíthatná, hogy az idő valóságos, csak azért, mert vannak óráink, hogy mérjük? Ki mondhatná meg, hogy minden pont ugyanabban a tempóban halad-e előre? Talán minden hátrafelé vagy oldalvást mozdul.