Aki vállalja a közönség előtti szereplést, annak vállalnia kell a tapsot meg a füttyöt is. Nincs apelláta. A közönség kegyetlen is, azt ki kell szolgálni.

Meggyőződésem, hogy a pozitív változás kulcsa mindannyiunk életében a felelősség vállalása, önmagunk elfogadása és feltétel nélküli szeretete.

Amíg kisebbségek vannak, a többségnek mindig lesz baja velük. Ezen nem lehet segíteni, csak enyhíteni.

Ha az emberek azt látták, hogy barátságos, akkor hallgatását nem találták olyan udvariatlannak, vagy ijesztőnek. Azt hitték, hogy csak visszahúzódó, vagy magányos típus, és általában békén hagyták.

Légy boldogan önmagad. Szeresd a hibáidat. Legyen egyéniséged. És tudd, hogy a jelenlegi formában is pont olyan tökéletes vagy, mint bárki más.

Az emberi természet nem fogadja szívesen a változást, még akkor sem, ha elégedetlenek vagyunk a dolgok menetével. Talán ez a szokásokhoz való ragaszkodás és a változástól való félelem a táptalaja a rasszizmushoz vezető konzervativizmusnak.

Minden olyanhoz fontos csatlakozni, ami arról szól, hogy egyenrangú félnek tekintsünk minden másik embert.

Aki szeret, az fogadjon el továbbra is, aki meg nem, az lépjen tovább, ne foglalkozzon velem... ennyi.

A kibírhatatlanul hosszú büntetések alattomos és durva paradoxonja, hogy hét-, tizenkét és húszéves büntetés mellett az ember csak úgy tud ember maradni, ha elfogadja, hogy a börtön az ő világa. De ha ez a helyzet, akkor hogy lesz képes odakint ettől függetlenedni a szabadulás után?

Arcátlansággal szemben a legjobb védekezés a méltóságteljes hallgatás.

Bölcs mondást a bölcs készen fogad,
hallja bár zsenge gyermekszájról.

Nincs még egy olyan egyszerű dolog a világon, mint a kudarc kimagyarázása. Végül is mindenki folyamatosan ezt csinálja.

Nem érdemes az embernek magát stresszelni, mert vagy van egy problémára megoldás, és akkor miért izgatod magad, vagy nincs, és akkor is minek?

Adni a magabiztost, a tévedhetetlent, a győztest és a feddhetetlent, jól ismert viselkedésforma, sokszor és sokaktól látott magatartás. Az ellenkezőjére, az előítéletmentes, őszinte elfogadásra mennyivel kevesebb példánk van! Nem a karitatív jellegű, a szervezett eseményekre és cselekvésformákra gondolok, mint mondjuk a népkonyhák működtetése, vagy a karácsonyi szeretetszolgálat, hanem a tragédiákat megelőzni kívánó, spontán emberi gesztusokra.

Nem érdekel, ha a szerelmem viszonzatlan is, mert már az boldoggá tesz, ha veled vagyok, vagy csak rád gondolok.