Amikor én ezt az egészet elkezdtem negyedszázaddal ezelőtt, még nagyszerű csodálatos időszak volt, tényleg pezsdült a zene, aztán voltak mélypontok, de most én úgy érzem, hogy megint az élőzenének van némi becsülete.

Aki szeret, az fogadjon el továbbra is, aki meg nem, az lépjen tovább, ne foglalkozzon velem... ennyi.

Az emberek sajnos a mindennapi létezésharcokba belefáradva a tévé elé zuhannak és mindent elfogadnak, ami onnan ömlik. Fásultak, fáradtak gondolkozni és választani.

Az ember úgy van a dalaival, mint szülő a gyermekeivel, aki a szívével egyformán szereti az összeset, még ha esetleg az eszével tudja is, hogy van, amelyik szebb vagy jobb a másiknál.