Ha nincs okom szégyenkezni önmagam és mások előtt, kevésbé leszek befolyásolható és manipulálható, a félelmeimet pedig mindig a helyükön fogom megélni. Ott, azokkal szemben, ahol és akikkel kapcsolatban valóban védelemre szorulok.

A félelem és a rossz döntéseink, a kudarcaink nyomán támadt szégyenérzet pedig tartósan csak egyféleképpen győzhető le: a megismerés, a megértés és az elfogadás folyamata által.

A bennünk élő gyengeségekkel, a belénk oltott félelmekkel hamar magunkra maradunk az utcán, a társadalmi térben.

Adni a magabiztost, a tévedhetetlent, a győztest és a feddhetetlent, jól ismert viselkedésforma, sokszor és sokaktól látott magatartás. Az ellenkezőjére, az előítéletmentes, őszinte elfogadásra mennyivel kevesebb példánk van! Nem a karitatív jellegű, a szervezett eseményekre és cselekvésformákra gondolok, mint mondjuk a népkonyhák működtetése, vagy a karácsonyi szeretetszolgálat, hanem a tragédiákat megelőzni kívánó, spontán emberi gesztusokra.

Őszinték sokféleképpen lehetünk. Analitikusan tiszta, hiteles őszinteséget viszont jószerével csak egyfélét ismerünk: az egészen kicsi gyermek és a vele egy sorba taszított elesettek, kiszolgáltatottak - a különféle kisebbségeink - elfogadásért könyörgő, könnyes-dühödt szenvedelmeit.