Érdekes: képtelenség az egyedüllétre, képtelenség arra, hogy ne legyünk egyedül. Mindkettőbe belenyugszunk. Ez mindkettőnek használ.

Minden szörnyűbb, mint hittem akkor,
fiatalon,
de, hálistennek, egyre csökken
az undorom,

Ha valaki végigtapasztalja, végigéli az életet, akkor teljes mértékben elfogadja.

Rendes körülmények között mindnyájan tudjuk, vagy legalább érezzük, hogy nincs olyan szerelem, melyet ne lehetne még tökéletesebbé tenni. Mégis belenyugszunk, több vagy kevesebb béketűréssel, hogy a mi szerelmünk maradjon középszerű.

Ha valaki más, mint én, és ez zavar vagy megijeszt, akkor könnyen rámondhatom, hogy őrült, rossz vagy beteg. Ezzel a három kategóriával választjuk el magunkat azoktól, akik mások. Észre sem vesszük, hogy mi is mások vagyunk.

Az otthon ott van, ahol nem kell a szabadságommal fizetnem azért, hogy eltűrjenek.

Akkor vagy otthon, amikor nincsenek elvárások, amikor az lehetsz, aki vagy. És a másik örömet lel benned, nem akar megváltoztatni, és nem kritizál, hanem örül neked úgy, ahogy vagy.

Az egyik legracionálisabb hozzáállás az élethez az, hogy elfogadjuk mindazt, ami adott, és nem vesztegetünk időt arra, hogy másképp is lehetne.

A válságot tűrni kell: időt kell adni, hogy a lélek, aki lassú, megértse magát. Oda kell húzni magunkhoz a bajt, gyere, a tiéd vagyok. Nem leszek öngyilkos, elfogadom magam. És téged is. Ekkor a bú gyakorta elillan. Az ördög nem szereti, ha szeretik. Te pedig továbbléphetsz. Egy szinttel feljebb, ahol kis idő után vár rád - egy újabb élet-válság.

A sorscsapások felett nincs hatalmunk. Muszáj elviselnünk, ami történt, bármilyen nehéz. Az egyetlen, amit tehetünk, hogy nem gyűlöljük meg az életet, különösen nem a mások boldogságát azért, mert a miénk elveszett.

A szerető szív mindent átél, mindent eltűr, mindent megbocsát, mindent elnéz - s nem tud ítéletet mondani. Gyenge az igazlátáshoz. Túlságosan benne van a másikban, összekeveredik vele, átöleli, még a tüskéivel együtt is. Bármilyen riasztó bajt, vétket, hibát lát a másikban - ha egyáltalán lát! -, azt mondja: "Jaj, szegénykém!" Együtt fáj vele. Ha a másik a pokolba tart, sajgó, szomorú szívvel, de megy vele.

Nincs szükség nagy szavakra,
felvágni ezzel-azzal;
itt mindenki jól ismer körülöttem,
ismerik gyarlóságaim, gátlásaim.
Ez a legtöbb, amit elérhetünk,
ami talán lehozhatja a Mennyet:
nem a csodálat, nem a diadal,
csak az, hogy egyszerűen elfogadnak
A tagadhatatlan Valóság részéül,
Mint a köveket vagy a fákat.

Benjamin Franklin mondta: "Ami fáj, az nevel." Ez az oka annak, hogy a bölcs emberek megtanulják, hogy a problémáktól nem rettegni kell, ellenkezőleg, örömmel kell fogadni őket, amiként a járulékos fájdalmat is.

Ez a ricsaj majd dallá simul át,
Addig halottan avagy éberen,
Pihenjen a szent láz s az értelem,
Míg eltünnek a mai figurák.

Minél nagyobb a szegénység, annál kisebb a szolidaritás. Ha picivel jobbak az életkörülmények, nagyobb a biztonság, akkor csökken a gyűlölködés, és a szolidaritás is megnő.