Az önfegyelem az a szerszámkészlet, amelynek segítségével megoldjuk az élet alapvető problémáit. Enélkül mit sem oldhatunk meg. Részleges önfegyelemmel gondjainkat is csak részlegesen oldhatjuk meg, teljes önfegyelemmel viszont gondjaink összességét.

Az életet az teszi nehézzé, hogy a problémákkal szembenézni és azokat megoldani fájdalommal jár. A gondok, természetük szerint, kelthetnek csalódást, szomorúságot vagy magányérzetet, bűntudatot, megbánást, haragot, félelmet vagy szorongást, gyötrődést vagy kétségbeesést. Ezek az érzelmi állapotok kellemetlenek, gyakran roppant kellemetlenek, gyakran fölérnek a fizikai fájdalommal, néha a fizikai fájdalom legrosszabb fajtáival is. Végül is pontosan e fájdalom miatt nevezzük problémának azokat az eseményeket vagy konfliktusokat, amelyek a fájdalmat kiváltották. S miután az élet problémák végtelen sorozata, mindig nehéz marad, s éppúgy tele lesz fájdalommal, mint örömmel.

Benjamin Franklin mondta: "Ami fáj, az nevel." Ez az oka annak, hogy a bölcs emberek megtanulják, hogy a problémáktól nem rettegni kell, ellenkezőleg, örömmel kell fogadni őket, amiként a járulékos fájdalmat is.

Vannak emberek, akik különleges erőfeszítéseket tesznek, hogy problémáikat elkerüljék, messze eltávolodnak attól, ami jó és ésszerű lenne, csak hogy ne kelljen szembenézni problémáikkal; aprólékosan kidolgozott képzetvilágban élnek, melynek gyakran semmi köze a valósághoz.

A kielégülés késleltetése nem más, mint a fájdalomnak és az örömnek olyan beosztása, mely lehetővé teszi, hogy előbb túlessünk a fájdalmon, hogy azután felhőtlenül élvezhessük az örömöket. Ez az egyetlen helyes életmód.

A felnőttkor megpróbáltatásai szinte egyáltalán nem tudják megtörni azok szellemét, akiknek gyermekkorukban szüleik szeretete megtanította az önbecsülést.

Föl kell vállalnunk a jelen fájdalmat a jövőbeli megelégedettség reményében, ahelyett, hogy a jelen megelégedettséget választanánk, abban a hiszemben, hogy a szenvedés így elkerülhető lesz.

Az életben adódó problémákat csak úgy oldhatjuk meg, ha megoldjuk őket. Ez a megállapítás talán hülyének és tautologikusnak tetszik, lévén magától értetődő. Mégis, az emberiség túlnyomó többsége nem képes fölfogni.

Nem oldhatunk meg egy problémát, amíg azt mondjuk: "Nem az én bajom." Nem oldhatjuk meg, amíg azt reméljük, hogy valaki más megoldja helyettünk. Csak akkor, ha azt mondjuk: "Ez az én gondom, és tőlem függ, hogy megoldom-e."

A hazugságok két alapvető fajtára oszthatók föl: kegyes hazugságokra és kegyetlen hazugságokra. A kegyetlen hazugság az, amelyről tudjuk, hogy hazugság. A kegyes hazugság önmagában nem valótlan, de elhallgatja az igazság lényeges részét. Ami persze nem teszi igazabbá vagy megbocsáthatóbbá, éppoly káros, mint a másik fajta.

Minél őszintébb valaki, annál könnyebb továbbra is őszintének maradnia, mint ahogy minél több hazugságot mond valaki, annál több hazugságra van szüksége. Aki nyílt, az természetesen élhet nyíltan, s mert ezzel bátorságát állandóan próbára teszi, megszabadul a félelemtől.

Az ember az én föladásával lelhet rá a legmagasabb rendű, legtartósabb örömre az életben. Ami pedig a halált illeti, a halál adja az élet értelmét.

Ha valakinek az a célja, hogy elkerülje a fájdalmat és a szenvedést, nem javaslom, hogy a tudat magasabb síkjai vagy a lelki érettség magasabb szintjei elérésére törekedjék. Elsősorban azért, mert szenvedés nélkül nem érhetőek el, másodsorban azért, mert elérésük esetén olyan feladatokat támaszt az emberrel szemben, mely eladdig elképzelhetetlen fájdalmakkal jár.

A szeretet hajlandóság az én kiterjesztésére saját és mások lelki fejlődésének elősegítése érdekében.

A szerelembe esés jelenségének lényege, hogy az egyéniség falai leomlanak, illetve az egyéniség összeolvad egy másik ember egyéniségével.