Az emberi természet nem fogadja szívesen a változást, még akkor sem, ha elégedetlenek vagyunk a dolgok menetével. Talán ez a szokásokhoz való ragaszkodás és a változástól való félelem a táptalaja a rasszizmushoz vezető konzervativizmusnak.

Az önkritika ritka, mint a fehér holló, és ha a dolgok jól mennek, nemigen szólal meg, vagy süket fülekre talál.

A halhatatlanság illúziója fittyet hány a történelem minden tanulságának.

Csak a vallás állítja magáról, hogy a bizonyosságot hirdeti. Más szóval: csak a hit mentes a kételyektől, de a hívők közül szemlátomást csak keveseket zavar, hogy ahány vallás, mind-mind más megoldást kínál.

A tudomány igazából az által halad előre, hogy az egyik feltevést megerősítheti, vagy elutasíthatja a többit. Ez az igazság jelenik meg abban a rengeteg feltételes módban, amelyet a tudományos műveinkben használunk.

A fő genetikai különbség nem a népek vagy az emberfajták, hanem az egyedek között van. A népek genetikai eredete közti különbség csupán csekély (és egyre csökken a jelenlegi felgyorsult mobilitásban és a migrációs és kulturális cserekapcsolatok folytán), de jelentéktelen is, és elsősorban a különböző éghajlatokhoz való alkalmazkodásnak köszönhető, amelyekben élünk.

Sokak szemében a történelem (beleértve az evolúciót is) nem számít tudománynak, mert a jelenségeit nem lehet megismételni, és így kísérleti úton nem bizonyíthatók. De ha ugyanazt a dolgot sokfajta szemszögből, sok tudományterület felől vizsgáljuk, az egymástól független forrásból származó eredmények egy többé-kevésbé független megismétlésnek felelnek meg. A multidiszciplináris megközelítés ettől válik nélkülözhetetlenné.